Az örmények túlnyomó többsége támogatta az alkotmánymódosítást
Az örmények túlnyomó többsége támogatta az első eredmények szerint az alkotmány módosítását a vasárnapi népszavazáson. Az 1922 szavazókör 22 százalékában feldolgozott szavazatok szerint 93,3 százalék támogatta a reformot és csak 5,3 százalék szavazott ellene - közölte hétfőre virradóra a választási bizottság.
Dátum: 2005-11-28 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:53.742368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kaukázuson túli köztársaság alaptörvényének megváltoztatását az Európa Tanács (ET) támogatja, mivel a reform az elnöki jogkörök szűkítésével kibővítené a parlament és kormány hatáskörét, és megerősítené az igazságszolgáltatás függetlenségének garanciáit.
A módosított alkotmány felszámolná a jelenleg érvényben lévő, a kettős állampolgárságot tiltó rendelkezést is. Ez a volt szovjet tagállam számára azért fontos, mert több millió örmény él diaszpórában.
A 18 pártba és civil szervezetbe tömörült ellenzék, amely a népszavazás bojkottjára szólított fel, vasárnap este tüntetésen vonta kétségbe a szavazás tisztaságát.
MTI - fideszfrakcio.hu