Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szekeres: Az MSZP-t ideológiai kiüresedés jellemzi

Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerint ha kétpárti parlament alakul a jövő évi országgyűlési választások után, az súlyos hatást gyakorolhat az egész magyar parlamentarizmusra. A politikus szombaton a szocialista párt Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platformja "Fiatal szociáldemokraták" fóruma - az idősebb nemzedék tanácsai a fiataloknak című összejövetelén fejtette ki véleményét - olvasható a Népszabadságban.


Dátum: 2005-11-28 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:55.547157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szekeres Imre szerint jelenleg "ideológiai kiüresedés" jellemzi az MSZP-t, nem történt fordulat 1990 novembere óta, amikor Pozsgay Imre kilépett a pártból. Azóta teljesültek a Vitányi Iván által akkor megfogalmazott legfontosabb célkitűzések, a parlamenti demokrácia, a működő piacgazdaság, a NATO- és az EU-tagság, de tovább kellene lépni, ami azóta várat magára.

A tanácskozáson részt vett Fejtő Ferenc, Párizsban élő író, Nyers Rezső volt pártelnök, illetve Vitányi Iván országgyűlési képviselő, a társulás elnöke.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek