Tolna megye miatt is változtatni kell
Tolnában járt Gyurcsány Ferenc, és bátran azt mondta: "Azt látom, hogy megindult az élet a kis- és középvállalkozások terén, Dombóvár törekvése munkahely, munkahely és munkahely." Fehérvári Tamás és Koltai Tamás országgyűlési képviselők sajtótájékoztatójukon rámutattak, alkalmatlan ez a kormány arra, hogy Tolna megyét felvirágoztassa.
Dátum: 2005-11-28 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:58.758536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgári kormány működése idején Tolna megyében 3,3 százalékkal csökkent a munkanélküliség - emlékeztettek a fideszes országgyűlési képviselők. Ezzel szemben a KSH minapi gyorsjelentéséből is kiderül, hogy a szocialista kormány látszatintézkedései teljesen alkalmatlanok a kormányváltás óta folyamatosan növekvő munkanélküliség visszaszorítására. Csak az elmúlt egy év alatt 53 ezer fővel emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma az országban, miközben a foglalkoztatottak száma lényegében változatlan maradt. A legelszomorítóbb viszont az, hogy a dübörgő munkanélküliség Dombóvár városát és környékét még ennél is jobban feszíti: a szocialisták kormányzása óta több mint 40 százalékkal növekedett a regisztrált állástalanok száma, több mint 600 ember került az utcára. Jelenleg a térségi munkanélküliségi ráta 14,1 százalék, ami az országos mutatónak közel a kétszerese!
...és azt is mondta: "Tolna megye az elmúlt három évben 14 milliárd támogatást kapott"
Ez nagyon szép, örülhet is neki mindenki, aki kapott belőle. Még akkor is, ha ez az összeg fele annyi sincs, mint amit Tolna megye kapott a megelőző ciklusban a polgári kormánytól. Azt viszont joggal kérdezhetik a tolnai emberek, hogy hova ment ennyi pénz, mert ők nem támogatásokat, hanem elvonásokat tapasztalnak a saját bőrükön. Az elmúlt három évben drágább lett az élet, elviselhetetlen mértékben növekedett a gáz, a villany és a gyógyszer ára, leromlott az utak állapota, településeink eladósodtak, önkormányzataink az anyagi csőd szélén járnak, gyárakat és üzemeket zártak be szerte a megyében, ezért növekedett a munkanélküliség. A támogatások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: nem dübörög a gazdaság, nincs jólét, és valószínűsíthető az is, hogy nem irigyli a Tolna megyeieket sem Ausztria, sem Németország, sem Olaszország.
... és bátran azt állította: "Út, út, út - ettől hangos a közélet. A vitákat Brüsszellel is kell vállalni mindenáron, hogy autópályák épülhessenek a költségvetésből. Az M6-os autópálya Dunaújváros alatti szakaszai 2007-ig megépülnek, az M9-es gyorsforgalmi út 2015-ig lesz kész."
Ezzel szemben még nagyobb a baj, mint néhány hónapja volt, ugyanis a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium legfrissebb tájékoztatójából döbbenten értesültünk arról, hogy az M6-os Dunaújváros-Szekszárd szakasza a vizsgálatba bevont 50 projekt közül a 34.-ről a 35.-re esett vissza, ráadásul már nem is 2x2, hanem 2x1 nyomsávon. Az elkövetkező 20 évben tehát biztosan nem lesz Tolna megyében autópálya, ami lesz az is csak 2020-ig lesz, és pusztán 2x1 sávos autóút.
Mint ismeretes, a ma érvényben lévő törvények értelmében csak 2007-ig van éves bontásban kötelezettsége az érintetteknek gyorsforgalmú utak megépítésére, 2007-2015. közötti időszakra csak felsorolás létezik, hogy mit kéne építeni, ütemezés nélkül.
Fentiek miatt, és az Európai Unió következő költségvetési ciklusa alatt Magyarország által lehívni kívánt közútfejlesztési források megalapozottsága érdekében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium új és hosszú távú (2020-ig szóló) közúthálózat-fejlesztési programot készít részletes ütemezéssel, melynek 2005. végére el kell készülnie. Az új programot megalapozó tudományos vizsgálat első eredményeinek megdöbbentő részletei már a nyár elején nyilvánosságra kerültek.
Ezek szerint érvényben lévő szabályozás ellenére a 2007-2015. között megépítendő mintegy 1700 km új gyorsforgalmi út megvalósításának idejét 8 évről 13 évre, 2020-ig nyújtanák meg az ütemezés lelassításával, továbbá a javaslat szerint Magyarország 2020-as közúthálózati térképe a Dél-Dunántúlon egyetlen kilométer új autópályát sem tartalmaz a meglévő M7-es kivételével. Ráadásul a vizsgálatba bevont ötven útépítési program hatékonysági rangsorában az M9 Kaposvár-Szekszárd elem a 31. (2x1 sáv), az M6 Dunaújváros- Szekszárd szakasz a 34. (2x2 sáv), majd ezt követi a pécsi irányú fejlesztés, de csak 2x1 sávon. És mára már ez is megváltozott.
Sajnálatos, hogy a Fidesz összefogási kezdeményezését durván elutasító kormánypárti képviselőknek nem javítani, hanem éppen ellenkezőleg, rontani sikerült a dél-dunántúli autópályák helyzetén.
Kellő tisztelettel arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne vezesse félre a Tolna megyében élő embereket, és legközelebb, ha erre jár, készüljön fel alaposabban, és bátran mondja el az igazságot.
fideszfrakcio.hu-információ