Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma döntenek a kunhegyesi szülők a demonstráció folytatásáról

A tervezett iskolaátszervezések elleni tiltakozásként hétfőn tovább folytatódott a kunhegyesi szülők ülősztrájkja a városházán; a szeptember 16-tól többnyire egymást váltó demonstrálók várhatóan ma döntenek arról, folytatják-e az akciót.


Dátum: 2005-11-28 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:49:59.076433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstrációt a kunhegyesi önkormányzat azon elképzelése váltotta ki, hogy közös igazgatás alá szeretné vonni a Dózsa György Úti Általános és Labdarúgó-iskola, Alapfokú Művészetoktatási INtézményt, illetve a Kossuth Lajos Általános Iskola és Speciális Szakiskolát. Az ülősztrájkban részvevő szülők attól tartanak, hogy a közös igazgatás alá vont iskolák vezetője megteheti, hogy osztályokat von össze a két intézményből, és ezzel sérülhet a gyerekek joga.

Varga Sándor, a szülők képviselője az MTI-nek elmondta: a rendőrségi engedélyük november 29-ig, keddig szól, de ennek nincs különösebb jelentősége, mert tudomása szerint a demonstráció nem engedélyköteles.

Kitartásuk változatlan, 20-25 szülő mindig részt vesz a tiltakozó akcióban - tette hozzá.

Kunhegyes jegyzője közölte: jelenleg a tervezett szervezeti változtatás előkészítését végzik, így folynak az egyeztetések a két iskola nevelőtestületével, szülői munkaközösségével, diákönkormányzatával és iskolaszékével. Az előterjesztés a tervek szerint december 13-15. között kerül a képviselő-testület elé - jelezte Rentzné Bezdán Edit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek