Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor találkozik az energiaszolgáltatókkal

Saját nevében küldött meghívót a luxusprofittal kapcsolatos munkamegbeszélésre Orbán Viktor a Magyar Villamos Műveknek és annak az öt nagy energiatermelő vállalatnak, amellyel a magyar államnak hosszú távú energiavásárlási szerződése van. A tárgyalás célja, hogy közös nevezőre jussanak abban, miképp érhető el a luxusprofit letörése és a tisztességes profit biztosítása ezeknek a cégeknek.


Dátum: 2005-11-28 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:00.086489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy fontos ügyben eljutottunk a politikusok teljes szembenállásától az egyetértésig - mutatott rá Orbán Viktor Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján, kiemelve: egy hét alatt megszületett az egyetértés arról, hogy mégiscsak van luxusprofit Magyarországon. Orbán Viktor ennek okát a hosszú távú szerződésekben és a versenyhiányban látta, hozzátéve: most már hivatalos adatokkal is rendelkezik az ország arról, mekkora is a luxusprofit mértéke.

Jelenleg 22 százalékos, ezért a háztartási villamosenergia árát mindenképpen csökkentenie kell - szögezte le a Fidesz elnöke, aki ennek kapcsán kijelentette: az árakat 10 százalékkal lehetne mérsékelni. Hozzátette: már az Európai Unió is foglalkozik a magas energiaárakkal, sőt hivatalos eljárást is kezdeményezett az ügyben. Orbán Viktor végül ismertette, hogy a luxusprofittal kapcsolatos munkamegbeszélésre küldött meghívót a mai napon a Magyar Villamos Műveknek és annak az öt nagy energiatermelő vállalatnak, amellyel a magyar államnak hosszú távú energiavásárlási szerződése van. A tárgyalás célja, hogy közös nevezőre jussanak abban, miképp érhető el a luxusprofit letörése és a tisztességes profit biztosítása ezeknek a cégeknek. A délelőtt 11 órakor esedékes megbeszélésre a parlamentben kerül majd sor.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek