Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Világ Igaza-kitüntést kapott újabb tizenhárom magyar

Újabb tizenhárom magyarnak, közülük tíznek posztumusz ítélte oda a Világ Igaza-kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet; az elismerő oklevelet és emlékplaketteket hétfőn adták át Budapesten.


Dátum: 2005-11-28 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:06.024951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azokat a bátor és igaz keresztény embereket tiszteljük meg, akik önzetlenül segítettek zsidó honfitársaiknak túlélni a vészkorszakot" - mondta héber nyelvű beszédében Izrael Állam budapesti nagykövete a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott ünnepségen.

David Admon a holokausztra emlékezve közölte: Magyarországon annak idején "nagyon sokan tétlenül nézték, nagyon sokan pedig tevőlegesen is részt vettek hatszázezer honfitársuk gettóba zárásában, vagonokba zsúfolásában, elhurcolásukban a biztos halálba".

Hozzátette ugyanakkor, hogy számos diplomata próbált segíteni az üldözötteknek, és e küzdelemben sok bátor és tisztességes magyar is részt vállalt, mert ezt parancsolta embersége.

A nagykövet úgy fogalmazott: Izrael, a zsidó nép nem felejti el segítőit, akiknek cselekedete legyen példa a helytállásra a ma és a jövő nemzedékének.

"Sajnos ma Európa-szerte megint tanúi lehetünk az antiszemitizmus újjáéledésének. A demokratikus világ vezetőinek fel kell venniük a harcot mindenféle antiszemita, rasszista megnyilvánulással szemben, hogy megőrizhessük erkölcsi értékeinket" - mondta.

David Admon arról is szólt, hogy jövőre Magyarország lesz az Összefogás a holokauszt tanításáért, emlékezetéért és kutatásáért elnevezésű nemzetközi munkacsoport soros elnöke.

A rendezvényen, amelynek kezdetén egyperces csenddel emlékeztek a holokauszt áldozataira, jelen volt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és

Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

Részt vett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke és ügyvezető igazgatója, Feldmájer Péter és Zoltai Gusztáv is.

Az eseményt szigorú biztonsági intézkedések mellett tartották: az Akadémia épületének teljes elülső frontját kerítéssel vonták körbe.

Az izraeli parlament 1953-ban hozott törvényt arról: létrehozzák a Jad Vasem Intézetet, hogy gyűjtse össze a holokauszttal összefüggő dokumentumokat és vegye föl a kapcsolatot azokkal a keresztény emberekkel, akik segítettek az üldözötteken. Eddig 24 országból 17 ezer ilyen embert kutattak fel, nevüket emléktáblán örökítik meg a jeruzsálemi Jad Vasem Múzeumban.

Magyaroknak 1989-ben, a magyar-izraeli diplomáciai viszony helyreállítása után adtak át először Világ Igaza-kitüntetést. A Jad Vasem Intézet adatai szerint eddig 650-en kapták meg az elismerést - olvasható a nagykövetség által közzétett írásos összegzésben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek