Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bűnbanda a pénzügyminiszter körül?

Elhatárolódik-e az MSZP Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársának zűrös ügyeitől - kérdezte Arnóth Sándor hétfőn az Országgyűlésben Lamperth Mónika belügyminisztert. A képviselő egy újságcikket idézve azt mondta: folytatólagosan elkövetett adócsalás és más büntettek miatt áll bíróság előtt Kabai Károly, aki Veres János pénzügyminiszter üzlettársa volt.


Dátum: 2005-11-28 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:07.774014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a pénzügyminiszter és Kabai Károly 1991-ben alapította Bogát-Ferr Kft.-t, a miniszter 1991 és 1994 között volt résztulajdonosa a társaságnak, míg üzlettársa a kezdetektől 1997-ig volt ügyvezető. Mint mondta, a cégben olyan személyek voltak benne, akiket magánokirat-hamisítás, súlyos testi sértés, lopás miatt vádoltak. Arnóth Sándor azt tudakolta: elhatárolódik-e az MSZP ezektől a zűrös cégektől, ezektől a személyektől? Van-e valamilyen üzleti kapcsolat bármely miniszter, illetve minisztérium és az említett cég között?

Lamperth Mónika belügyminiszter válaszában azt mondta: a képviselő felszólalását inkorrekt eljárásnak Mint mondta, abban azonban biztos, hogy "Veres János pénzügyminiszter úr tisztességesen járt el".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek