Van fogalma róla Kókának, hogy mi történik a minisztériumában?
Egy héttel ezelőtt Orbán Viktor azt javasolta, hogy a luxusprofit letörése érdekében vizsgáljuk felül a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket. Kóka János a javaslatot azonnal elutasította. Később a kormányszóvivő bejelentette, hogy a Fidesz nyitott kapukat dönget. Kóka Jánosnak van fogalma róla, hogy mi történik a minisztériumában? - kérdezte Arnóth Sándor a gazdasági minisztert.
Dátum: 2005-11-28 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:08.438421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka János gazdasági miniszter Orbán Viktor javaslatának elhangzása után azt mondta: hogy itt és most térjünk magunkhoz, foglalkozzunk érdemi kérdésekkel. Néhány nappal később azonban a kormányszóvivő bejelentette, hogy a Fidesz nyitott kapukat dönget, a kormány már megkezdte a tárgyalásokat a szerződések felülvizsgálatáról. Akkor most kinek higgyen az ember? Kóka Jánosnak van fogalma róla, hogy mi történik a minisztériumában? Lázár Mózes hozzátette: a gazdasági tárca vezetője valószínűleg nem tudta, hogy a kormány felül akarja vizsgáltatni a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket.
Veres János pénzügyminiszter közölte: a múlt héten az nem hangzott el a parlamentben, milyen módszerekkel és intézkedésekkel valósítsa meg a kormány a kitűzött célt.
Lázár Mózes ismét megkérdezte: Miért nem mondta akkor Kóka János azt, hogy Orbán Viktor javaslatáról már hetek óta tárgyal a kormány? Mert fogalma sem volt róla - tette hozzá.
fideszfrakcio.hu