Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom-Lomnici-találkozó: az államfő szerint túl zárt a bírói pálya

Túlságosan zárt a bíró pálya - mondta Sólyom László államfő a Legfelsőbb Bíróságon (LB), ahol a főbíróval és más bírósági vezetőkkel találkozott kedden.


Dátum: 2005-11-29 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:18.487528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagyon ritka, hogy tapasztalt, gyakorló jogász bekerüljön a bírói karba, pedig annak jót tenne egy kis nyitottság - mondta a köztársasági elnök.

Sólyom László kifejtette: a bírói függetlenség igazi garanciáját nem az anyagiak adják, hanem hogy a bíró önállóan értelmezi és fejleszti a jogot, ő az, aki voltaképpen megmondja mi az élő jog.

Az LB jogegységi döntését a napokban felülvizsgáló alkotmánybírósági határozat kapcsán Sólyom László, aki az Alkotmánybíróság (Ab) első elnöke volt, kifejtette, hogy a testület kezdettől fogva egyértelművé tette: hatásköre kiterjed minden jogi norma alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára, az LB jogegységi határozatai pedig egyértelműen azok.

Ez áldatlan hatásköri vita volt, a bírói függetlenség nem jelenti az alkotmánytól való függetlenséget. A legutóbbi döntést nem érdemes a két hatalmi ág közti konfliktussá "feltupírozni" - jegyezte meg az államfő, aki egyetemi tanárként és kutatóként évtizedeken át alkotmányjoggal foglalkozott.

Sólyom László szerint az lenne a kívánatos, ha az alkotmányt értelmező intézmények, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság és az ombudsmanok kölcsönösen egymásra figyelve igyekeznének megteremteni egyfajta harmóniát.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a bírói függetlenséget szolgáló garanciák nem önmagukért vannak, hanem azért, hogy a bíróságok elláthassák elsődleges feladatukat, a jogszolgáltatást. Ugyanakkor a függetlenségnek anyagi, pénzügyi oldala is van, melyet az állam biztosít. Ez szintén szükséges a független, minőségi ítélkezéshez, és hozzátartozik a bírói tekintélyhez is.

Sólyom László szerint a bírák még mindig túl vannak terhelve, és bár felgyorsult az ítélkezés, a bírósági ügyek egy része a strasbourgi mérce szerint is elhúzódó.

Az államfő megjegyezte: a bírói munka számítógépesítése sem csak anyagi kérdés. Sokkal inkább szemléletbeli változást igényel, hogy szövegszerkesztőn dolgozzanak a bírák és ne diktáljanak.

Sólyom László a határon túli magyar nyelvű jogszolgáltatás kapcsán felvetette azt is, hogy az ottani jogászok nem ismerik kellően a magyar jogi szaknyelvet. Ezért szükség lenne arra, hogy a határon túli magyar jogászképzésben résztvevők az anyaországba jöhessenek hosszabb tanulmányútra.

Ezzel kapcsolatban Lomnici Zoltán elmondta, hogy a kérdés szerepelni fog az Országos Igazságszolgáltatási Tanács következő ülésének napirendjén.

Lomnici Zoltán az Ab-nek a LB jogegységi döntését felülvizsgáló határozata kapcsán megjegyezte: nem szabad elfelejteni, hogy a bírói függetlenség legfontosabb védelmezője az Ab volt és marad, a szakmai vitát pedig le kell zárni.

Az LB elnöke elmondta: a tényeken alapuló kritika nagyon fontos. Vannak törvénysértő, megalapozatlan ítéletek, és hibás vezetői döntések.

A bírói életpálya zártsága kapcsán a főbíró rámutatott arra, hogy a rendszerváltás idején 1000 fős bírói kar jelenlegi 2800-ra gyarapodása részben más jogászi területekről érkezett szakemberek révén valósult meg. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy mára valóban kezd belterjessé válni a bírói kar.

Lomnici Zoltán szerint figyelni kell arra, hogy ne váljon ellenőrizhetetlen, belterjes szervezetté a bíróság. A legfontosabb eredménynek a főbíró azt tartja, hogy a bíróságoknak sikerült megőrizniük politikamentességüket egy olyan időszakban, amikor a politika csaknem minden területre rátelepedett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek