Egy újabb elsőség: a legtöbb csőd nálunk van
Romániában közel kétszeresére nőtt a vállalati csődök száma az idei év első felében az egy évvel korábbihoz képest, 1900-ról 3500-ra. Elsősorban a kereskedelmi, mezőgazdasági, élelmiszer- és italgyártó cégeket érintette hátrányosan az egyre élesebb verseny - írta a Bucharest Business Week e heti számában.
Dátum: 2005-11-29 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:19.515328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap a Coface Intercredit Romania nemzetközi hitelbiztosító felmérését idézve azt írja, hogy ez azt jelenti: Románia a vállalati csődöket tekintve Közép-Kelet-Európában a második helyet foglalja el Magyarország után, ahol 4000 ezer csődöt regisztráltak az első fél évben az egy évvel korábbi 3700 után. A harmadik helyezett Csehország, 1000 csőddel, ami 200-zal kevesebb, mint egy éve. A legkevesebb csőd, 95 Bulgáriában volt az első hat hónapban.
A Romániában az aktív vállalatok (410 ezer) 0,9 százaléka ment tönkre, ugyanez a mutató nagyjából ugyanekkora Csehországban, de magasabb Horvátországban (2,7 százalék), Magyarországon (1,7 százalék), Szlovéniában (1,4 százalék) és Lettországban(1 százalék). Lengyelországban és Bulgáriában volt a legalacsonyabb a csődráta, 0,1 százalék.
MTI - fdeszfrakcio.hu