Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromszáz dolgozó kerül utcára Dunaújvárosban

Végleg leáll a Berwin Ruhagyár Rt. dunaújvárosi gyára december 16-án, ezzel megszűnik 300 dolgozó munkahelye - közölte az angol családi vállalkozás üzemének igazgatója az MTI-vel kedden.


Dátum: 2005-11-29 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:21.461450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László elmondta: a munkavállalók - akiknek többsége szakmunkás, közép- és felsőfokú végzettségű ruhaipari szakember -december 12-16. között kapják kézhez a felmondásukat. A felmondási időre átlagbért, a kollektív szerződésben rögzítettek alapján pedig végkielégítést kapnak.

Közülük várhatóan 20-25-en a Triumph helyi gyárában, illetve ugyanannyian a Krine Kft. székesfehérvári üzemében találhatnak munkát januártól. Mindkét üzemben megkezdődött a jövendő munkavállalókkal az elbeszélgetés, illetve a hozzáértésüket tesztelő próbavarrás.

A varroda bezárását követően január végéig, február elejéig mintegy tizenöt dolgozó marad az üzemben. Az ő feladatuk lesz a bérelszámolás elvégzése, a gépek leszerelése, valamint a még raktáron levő, legyártott termékek útnak indítása.

A gyár bezárása miatt munka nélkül maradt dolgozók számára a jövő héten Dunaújvárosban az elhelyezkedési lehetőségekről és az álláskereső támogatásról fórumot tartanak, december 20-án pedig állásbörzét rendeznek - mondta el Domokos László.

A Berwin Ruhagyár dunaújvárosi üzemében bérmunkában hetente 3500 zakót készítettek, nagyobbrészt angol, kisebb hányadban francia exportra. A termékek minőségével és a munka hatékonyságával szemben soha nem merült fel kifogás - közölte az igazgató.

A gyár bezárását szeptemberben jelentette be a családi vállalkozás képviselője. A döntést egyrészt az üzemépület korszerűtlenségével, továbbá az árat a minőség elé helyező új kereskedői szemlélet megjelenésével indokolta.

Néhány hétig úgy tűnt, hogy mivel a cég nagyobb külföldi megrendelést kapott, kitolódhat az év végére bejelentett üzembezárás, de a megrendeléseket átütemezték, és ez megpecsételte az üzem sorsát.

A Berwin Ruhagyár Rt.-nek Vásárosnaményban, Nyíregyházán és Várpalotán ruhagyára, Budapesten logisztikai központja és szabászata van. Magyarországi üzemeiben összesen 1600 embert foglalkoztat.

A dunaújvárosi gyárat - amely az 1950-es évektől az 1993-ban történt privatizálásig a Vörös Október Ruhagyár telephelyeként működött - 2000 elején vásárolta meg az üzemet 1993-ban magánosító angol befektetői csoporttól a Berwin család vállalkozása.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek