Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Bárándy hallgat

Nem válaszol a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyílt leveleire Bárándy Péter. Bárándy a következő kérdésekről hallgat: Legalizálni kívánja-e a lágy drogokat? Enyhíteni kívánja-e a büntető törvénykönyv rendelkezéseit? Igazságügy-miniszterként tett-e bármit a július 4-i tüntetésen megvert polgárok érdekében? Igazságügy-miniszterként összeegyeztethetőnek tartja-e a házi őrizet rendeltetésével Tasnádi Péter tévéstúdióból közvetített fenyegetőzéseit?


Dátum: 2002-09-20 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:26.536581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter már másodszorra nem hajlandó válaszolni a neki feltett kérdésekre. Először augusztus 30-án, másodjára pedig szeptember 18-án fordult hozzá a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör. Bárándy az első levéllel kapcsolatban azt a kérdést tette fel, hogy "Ki az a Hende Csaba?" E stílustalan kérdésével a miniszter elintézettnek találta az ügyet.

Az újabb levélre (lásd Kapcsolódó anyagunkat) sem kíván válaszolni a miniszter. Mint a Népszabadságnak elmondta, "ha formalizálva" teszik fel neki a kérdéseket, válaszol. Nyílt levelezésekbe nem kíván bonyolódni.

Így tehát nem értesülünk a Medgyessy-kormány miniszterétől arról, hogy a jövő nemzedéke a törvény szerint milyen viszonyba kerülhet lágy drogokkal, enyhülnek-e a büntetési tételek, kiáll-e miniszterként a rendőrség által megvert emberek mellett, és szerinte házi őrizetes televízióból megfenyegethet-e magyar állampolgárokat azzal, hogy levadássza őket.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek