Nyolcan pályáznak a Magyar Rádió elnöki posztjára
Nyolcan versengenek a Magyar Rádió (MR) elnöki posztjáért a tisztségre háromnegyed éven belül negyedszer kiírt pályázaton - tudta meg a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnökétől a beadási határidő keddi lejárta után az MTI.
Dátum: 2005-11-29 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:22.081960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerdán bontják fel a beadott pályázatokat, ekkor derülhet ki, hogy formailag hány dokumentáció érvényes, közölte Gellért Kis Gábor, hozzátéve, a jövő hét első két napján hallgatják meg az indulókat.
Szavai szerint tartják magukat azon szándékukhoz, hogy december 19-én jelölnek - és a procedúra sikeressége esetén választanak is - elnököt az augusztus óta ideiglenes vezetés alatt működő Magyar Rádió élére.
Az elnök nem kívánta kommentálni az MTI azon értesülését, hogy a beadók között volt Németh Miklós Attila, az egyetlen olyan jelentkező, aki ebben a menetben szállt be a tisztségért folytatott versenybe.
Korábbi sajtóhírek szerint Avanesian Alex, az MR regionális főszerkesztő-helyettese, Balogh Gábor ügyvéd, Benda László, a Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztője, Benedikty Béla, az MR szerkesztője, B. Király Györgyi, az MR műsorvezetője, Fodor János műsorvezető, Győrffy Miklós műsorvezető-riporter, Pálffy István, az MTV Híradójának műsorvezetője, Siklós Erik riporter és Szomráky Béla, az MR volt szerkesztőségvezetője, Szayly József, a Petőfi rádió adófőszerkesztő-helyettese és Világi Gyula, az MTV külpolitikai szerkesztője tartotta fenn pályázatát.
Az MTI korábbi értesülése szerint ebben a körben ketten - Cs. Tóth János, a Móra kiadó vezetője, valamint Hollós János, a közszolgálati médium alelnöke - nem kívánt részt venni a versenybe.
MTI - fideszfrakcio.hu