Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Parragh: A gazdaság szereplői nélkül nincs sikeres gazdaságpolitika

A kereskedelmi és iparkamarának továbbra is a szakmaiság, és nem a politika feladata - jelentette ki Parragh László, a testület országos elnöke Miskolcon sajtótájékoztatón kedden, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlését követően.


Dátum: 2005-11-29 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:22.970035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamarai vezető hangoztatta: a testület csakúgy, mint a társadalom, "magában hordoz mindenféle politikai érdeket, de a rendező elv a gazdaság".

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke leszögezte: nem lehet sikeres gazdaságpolitikát csinálni a gazdaság szereplői nélkül.

Az utóbbi években volt Széchenyi Terv, volt Smart Hungary, volt Sikeres Magyarországért program, volt Nemzeti Fejlesztési Terv, volt Európa Terv, most a száz lépés programja, ám mi azt szeretnénk, ha ebből egy legalább következetesen megvalósulna - mondta Parragh László.

A kamarák programokat szeretnének, és azokat támogatnák, ám jelenleg azt látjuk, hogy a szakképzést nem lehet sikeresen megcsinálni a gazdaság szereplői nélkül, a felnőttképzés és a felsőoktatás nagyon távol van a gazdaságtól, csökken a kutatásra és fejlesztésre fordítható pénz, ez ráadásul alapkutatásra fordítódik zömmel - tette hozzá.

Parragh László ugyanakkor megjegyezte: a politika egyre jobban figyelembe veszi a kamarai megfogalmazásokat, ajánlásokat és elvárásokat. Mindenekelőtt azért, mert a kamarai tagvállalatok termelik meg a GDP kétharmadát, adják az export 95 százalékát - tette hozzá.

Bihall Tamás, a borsodi kamara elnöke azt mondta: megítélésük szerint a megye gazdasági állapota az elmúlt évek fejlesztési programjai, kormányzati és helyi erőfeszítései ellenére nem javult, a régió továbbra is leszakadóban van.

Megfogalmazása szerint Borsod gazdaságának megerősítése érdekében bővíteni kell a kis- és középvállalkozások körét, kedvezményekkel és pályázati preferenciákkal kell ösztönözni a kutatást és fejlesztést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek