Győrffy Miklós vezeti A szólás szabadságát
Új műsorvezetővel jelentkezik vasárnaptól a Magyar Televízió (MTV) közéleti-politikai műsora, A szólás szabadsága; a gyermeket váró Krizsó Szilviát Győrffy Miklós váltja fel - közölte a közszolgálati médium kedden az MTI-vel.
Dátum: 2005-11-29 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:23.874160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A műsorvezető anyai örömök elé néz, így egy időre elköszön az Este és A szólás szabadsága műsorvezetői székétől. Utóbbiban vasárnaptól az esztendő végéig Győrffy Miklós ül a helyén - írta az MTI-hez eljuttatott közleményben Nagy Imre kommunikációs igazgató.
Hozzátette, hogy ezzel nincs vége a műsort érintő újdonságoknak. A tervezett változásról azonban csak annyit közölt: a közeli jövőben a műsor vezetését érintően újabb meglepetést tartogatnak a nézők számára.
A Népszava keddi számában azt közölte, hogy értesülése szerint a műsor megszűnik, a jövő héten már nem jelentkezik, az újsághoz megküldött tévéműsorban már e héten sem szerepel. A lap úgy tudja, hogy A szólás szabadsága helyett januárban új közéleti magazin indul.
Az MTV október közepén döntött arról, hogy a továbbiakban nem tart igényt a korábbi műsorvezető, Friderikusz Sándor munkájára. A televízióban azután határoztak így, hogy a műsorvezető egy lapinterjúban élesen bírálta a közszolgálati médium vezetését.
MTI - fideszfrakcio.hu