Fokozott figyelmet kíván fordítani a vajdasági kisebbségek problémáira a délkelet-európai koordinátor
Fokozott figyelmet kíván fordítani a vajdasági kisebbségek és az ott élő magyarság helyzetére, sajátos problémáira Erhard Busek, a délkelet-európai stabilitási egyezmény koordinátora az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt kedden Brüsszelben tett kijelentése szerint, amellyel Tabajdi Csaba (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ) magyar képviselők kérdéseire válaszolt.
Dátum: 2005-11-29 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:27.886670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A koordinátor - az MTI-hez eljuttatott MSZP-tájékoztatás szerint - az ülésen beszámolt arról az előrehaladásról, amelyet a térségben a demokratikus fejlődésben és a kisebbségek védelmében elértek, ugyanakkor hozzátette, míg Koszovóban előrehaladás tapasztalható, a Vajdaságban aggasztó a helyzet. A figyelést segíti majd elő az a nemzetközi konferencia, amelyet a közeli napokban hívnak össze Belgrádban - mondta el.
Busek komoly problémának nevezte, hogy a belgrádi vezetés nem támogatja Montenegró és Koszovó decentralizációs törekvéseit, sem a Vajdaság autonómiáját. Az autonómiában Szerbia integritását veszélyeztető, "függetlenséget előkészítő" tényezőt látnak Belgrádban - fejtette ki az osztrák koordinátor.
Tabajdi felvetette, hogy miután az Európai Uniónak nincsenek kisebbségi normái, így a maguknak a délkelet-európai államoknak, illetve az uniónak kell tisztázniuk a felmerülő kisebbségi problémákat. "Kulcskérdés az autonómia tisztázása - jelentette ki a magyar szocialista képviselő -, míg a Macedóniában élő albánok autonómiáját biztosítják, a Vajdaság illetve a vajdasági magyarok autonómiáját az Európai Unió nem kéri számon a belgrádi vezetéstől."
Busek, aki évtizedekig küzdött Dél-Tirol autonómiájáért, hangsúlyozta, a térség jó példa arra, hogy az autonómia nem az elszakadás előkészítése, hanem annak megelőzése.
Szent-Iványi István mint előcsatlakozási alap jelentéstevője azt emelte ki, hogy az alapból nyújtott támogatások csak akkor lehetnek hatékonyak, ha megfelelő források állnak rendelkezésre. A térség helyzetét elemezve kitért arra, hogy Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában pozitív változások tapasztalhatók, Szerbiában, Koszovóban és a Vajdaságban viszont nincs érdemi haladás az uniós elvárások teljesítésében.
Tabajdi a külügyi bizottsági ülés kapcsán úgy értékelte, hosszú távon elkerülhetetlen Koszovó státusának a rendezése, ám ehhez jelentős előrelépésre van szükség a kisebbségi ügyekben, a vallási felekezetek státusának a rendezésében, valamint a pártatlan közigazgatás megszervezésében. "Egyszeri aktussal nem érhetünk el eredményt, a kis lépések politikáját kell folytatnunk" - vélte a magyar szocialista delegáció vezetője, aki társjelentéstevője a Koszovóról szóló külügyi bizottsági jelentésnek.
MTI - fideszfrakcio.hu