Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Unió előrelépésként méltatja a csecsenföldi választásokat

Az Európai Unió a demokrácia irányába tett előrelépésnek nevezte a hétvégi csecsenföldi parlamenti választásokat. A szervezet soros brit elnöksége által közzétett keddi nyilatkozat ezt a véleményt azzal magyarázta, hogy a választások nyomán a csecsen társadalmat jellemző különböző vélemények a korábbinál szélesebb körű képviselethez jutnak majd.


Dátum: 2005-11-29 20:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:29.725602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit elnökség egyúttal felszólította az orosz vezetést, hogy vizsgálja ki a szabálytalanságokról és megfélemlítésről szóló összes állítást.

Az eddig ismert részeredmények szerint a választást a Kreml-hű párt, az Egységes Oroszország helyi tagozata nyerte csaknem 60 százalékos szavazati aránnyal. Ha ez így történt, akkor az igazi hatalom az észak-kaukázusi köztársaságban továbbra is a Kreml-barát Ramzan Kadirov vezette klán kezében marad, bár ő maga elvileg csak miniszterelnök-helyettes. Kadirov több ezer fegyveressel rendelkezik, s emberei a különböző civil szervezetek szerint gyakorta brutálisan lépnek fel a helyi lakossággal szemben.

A csecsen szakadárok - akik nem vettek részt a szavazásban - "újabb kudarcba fúlt propagandabohózatnak" minősítették a parlamenti választásokat. Negatív véleményt alakítottak ki az Európa Tanács helyszíni megfigyelői is, akik szerint ez nem volt szabadnak nevezhető voksolás. "A félelem és rettegés légkörében nem lehet valóban szabad választásokat tartani" - jelentette ki hétfőn Groznijban az Európa Tanács egyik megfigyelő.

Az Európai Unió az elmúlt években egyre visszafogottabban reagált az oroszok csecsenföldi jogsértéseire, általában megmaradva a szóbeli tiltakozások szintjén. Sokak szerint azért, mert Oroszország energetikai szempontból, hatalmas olaj- és gázmezői miatt még mindig nagyhatalom, s az európai kormányok nem akarják kockáztatni az eddig kialakult kapcsolatrendszert.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek