Változás 2006: radikális és azonnali adócsökkentés
Orbán Viktor Fidesz-elnök egy keddi rádióinterjúban kilátásba helyezte, hogy ha pártja nyeri meg a jövő évi országgyűlési választásokat, akkor az emberek radikális és azonnali adó- és járulékcsökkentésre számíthatnak, s ennek következtében több ember juthat munkához mint most.
Dátum: 2005-11-30 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:31.499151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A személyi jövedelemadó (szja) mértékének valahol 15-20 százalék körül kell megállnia - mondta Orbán Viktor az Inforádió, Aréna című műsorában, megjegyezve azonban, hogy ezen egyelőre szakértők dolgoznak. Hozzátette: így arról is korai beszélni, hogy két vagy több szja kulcs lesz-e.
A Fidesz elnöke szerint Európában adóverseny bontakozott ki a tekintetben, ki tud alacsonyabb adókkal és járulékokkal több munkahelyet teremteni, beruházásokra ösztönözni, illetve külföldi működő tőkét vonzani.
"Magyarország be sem nevezett ebbe a versenybe, mert olyan magasak a bérre rakodó járulékaink. Ma már e tekintetben nem tudjuk felvenni a versenyt Szlovákiával vagy Romániával, ami azt eredményezheti, hogy egy-két éven belül ezek az államok leelőzhetik Magyarországot a beáramló külföldi működő tőke vonatkozásában" - jelentette ki Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke a társasági adó mértékével kapcsolatban nem lát problémát, de szerinte a magas járulékok gátolják meg leginkább a vállalkozásokat abban, hogy még több új munkahelyet teremthessenek.
"Az szja-val kapcsolatban azt tartom a legfontosabbnak, hogy egy családban hány embert tartanak el, vagyis az szja-rendszernek a családi adózás irányába kell elmenni" - hangsúlyozta a volt kormányfő.
Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor leszögezte: árnyékkormány felállítását nem tervezi, a jövő évi választásra való felkészülés során munkát fog osztani és nem pozíciót.
"Magyarországnak ma nem az a baja hogy kevés kormánya van, hanem az az egy nem olyan, amilyennek lennie kellene" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
MTI - fideszfrakcio.hu