Az Egyesült Államok hallani sem akar a kiotói jegyzőkönyvről
Az Egyesült Államok kedden Montrealban elutasította a nemzetközi közösségnek a kiotói jegyzőkönyv megvalósítására vonatkozó kezdeményezéseit, kiváltva ezzel a környezetvédők felháborodását.
Dátum: 2005-11-30 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:31.817479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kanadai városban tartott 11. klíma-világkonferencián mintegy 10 ezer küldött vitatja meg december 9-ig a kiotói egyezmény megvalósításával kapcsolatos kérdéseket.
"Az Egyesült Államok ellenezte ezeket a vitákat" - szögezte le kedden Harlan Watson, az amerikai küldöttség vezetője. Hozzátette, hogy az amerikaiak nem szeretnének olyan megközelítést, amely "célokat" és "menetrendet" tűz ki az üvegházhatás csökkentésére.
Kiotóban 1997-ben több mint harminc iparosodott ország vállalta, hogy 2012-re csökkenti, de legalábbis korlátozza az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátását.
Az Egyesült Államok egyebek között arra hivatkozva utasította el a kiotói jegyzőkönyv aláírását, hogy az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátásának 1990-hez képest 6 százalékos csökkentését előirányozó megállapodás a fejlett országokra nézve korlátozó intézkedéseket tartalmaz, anélkül, hogy megfelelő korlátozások vonatkoznának a fejlődő államokra is.
Washington 2002-ben a kibocsátott gázok 18 százalékos csökkentésére vonatkozó politikát fogadott el, amely azonban "nem gyakorol pusztító hatást az amerikai gazdaságra" - emlékeztetett Harlan Watson.
A világ lakosságának 5 százalékát kitevő és az üvegházhatást erősítő gázok 25 százalékának kibocsátásáért felelős Egyesült Államok nemzetközi megállapodás helyett inkább konkrétabb célokat kitűző és kétoldalú megállapodásokra törekszik.
"Felelőtlen álláspontról van szó, amely tudományos szempontból téves. A klímaváltozás bizonyítékai a szó szoros értelmében minden héten sokasodnak" - hangsúlyozta Bill Hare, a Greenpeace környezetvédő mozgalom igazgatója.
A konferencián a küldöttek rámutatnak, hogy több fontos tét is napirenden szerepel, de hangsúlyozzák, hogy egyetlen valós akadály van: az Egyesült Államok - tette hozzá a Greenpeace igazgatója, aki "politikailag felelőtlennek" minősítette Washington magatartását.
MTI - fideszfrakcio.hu