Bíborosi szentmise a máriapócsi kegykép könnyezésének jubileumán
XVI. Benedek pápa rendkívüli küldötteként Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutat be szentmisét december 3-án a máriapócsi bazilikában, ahol a Mária kegykép könnyezésének 100. évfordulójáról emlékeznek meg - közölte a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2005-11-30 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:33.637425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jubileumra restaurált könnyező ikont ünnepi szent liturgia keretében helyezik vissza a templomba, s a képre egy arany korona is kerül, amelyet a pápa november 23-án áldott meg Rómában - mondta Kocsis Éva.
Közölte: XVI. Benedek pápa még november 8-án kelt levelében nevezte ki Erdő Pétert bíborost különmegbízottjává, s kérte fel a máriapócsi szertartás végzésére, apostoli áldás osztására.
A szombati szertartáson jelen lesznek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a hajdúdorogi egyházmegye és Miskolci Apostoli Exarchátus papjai is, akik együtt imádkoznak majd a hívekkel a kegykép előtt.
A sajtóreferens beszámolt arról, hogy a könnyező ikont a hivők december 4-én láthatják a máriapócsi bazilikában, majd azt követően a kegyképet elviszik a kiemeltebb görög katolikus egyházközségekbe.
December 5. és 17. között az ikont bemutatják - naponta más-más helyszínen - a mátészalkai, fehérgyarmati, kisvárdai, sátoraljaújhelyi, tokaji, encsi, edelényi, miskolci, budapesti, nagylétai, debreceni, nyíradonyi és a nyíregyházi görög katolikus templomban.
Az egyháztörténet szerint a máriapócsi könnyező Mária-képet 1676-ban Csigri László helyi bíró készíttette fogadalomból és hálából, miután megszabadult a török rabságból.
Az ikon először 1696. november 4-én, másodszor 1715. augusztus 1-én, majd harmadszor 1905. december 3-án könnyezett, aminek tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte és állapította meg.
A máriapócsi kegytemplomot - a valamikori fából ácsolt imaház helyett kéttornyú kőtemplom épült - XII. Pius pápa 1948-ban emelte bazilika rangra.
A máriapócsi zarándokhelyre, amely Európa legnagyobb katolikus kegyhelyeinek egyike, 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa is ellátogatott, és kétszázezer hívő előtt mutatott be szentmisét.
MTI - fideszfrakcio.hu