Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök "Az év európaija"
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök kapta meg "Az év európai embere" címet egy uniós kérdésekkel foglalkozó hetilap, a European Voice által szervezett szavazáson.
Dátum: 2005-11-30 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:34.539509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kedd esti brüsszeli eredményhirdetésen Juncker győzelmét azzal indokolták, hogy ő volt az, akinek sikerült megfordítania a tendenciát, s elérnie, hogy az EU-alkotmány franciaországi, illetve hollandiai elutasítása után, idén nyáron a luxemburgiak egy népszavazáson mégis jóváhagyják a dokumentumot. Ugyanakkor megválasztásánál nyilván sokat nyomott a latban, hogy az EU legrégebben hivatalban lévő miniszterelnöke, aki nagy tekintéllyel rendelkezik, méghozzá nemcsak Luxemburgban, hanem állam- és
kormányfőtársai előtt is. Emellett szókimondó, őszinte politikus, aki kiáll meggyőződése mellett: a nyári luxemburgi népszavazás előtt például bejelentette, hogy ha elbukik az alkotmány, akkor levonja a megfelelő következtetéseket és távozik posztjáról. S végül az idei év első félévében ő volt az Európai Unió soros elnöke, s óriási - bár végül eredménytelen - erőfeszítéseket tett az EU következő keretköltségvetésének elfogadtatásáért.
A Brüsszelben megjelenő, uniós témákkal foglalkozó European Voice minden évben megrendezi az év európai emberét megválasztó szavazást. Olyan embereket jelölnek e címre, akik az elmúlt 12 évben leginkább befolyásolták Európa életét. Egyébként számos "al-kategóriában" - az év államférfije, parlamenti képviselője, vagy éppen újságírója - is díjat osztottak. A jelöltek közül internetes szavazással, valamint a lapban található szavazólap beküldésével lehetett választani.
MTI - fideszfrakcio.hu