Városi uszodát épít Debrecen
Városi fedett uszoda alapkövét helyezték el szerdán Debrecenben; a tervek szerint a nemzetközi sportrendezvények megrendezésére, valamint tömegsport és iskolai oktatási feladatok igénybevételére is alkalmas uszoda szeptemberre készül el.
Dátum: 2005-11-30 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:35.409547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Régi vágya teljesül a debrecenieknek a városi uszoda felépítésével" - mondta az alapkőletétel alkalmából Kósa Lajos, a cívisváros fideszes polgármestere.
Emlékeztetett rá, hogy a korábban a Debreceni Egyetem (DE) tulajdonában lévő területhez ingatlancserével jutott a város, amely önálló céget hozott létre a beruházás megvalósítására.
Kósa Lajos elmondta azt is, hogy a beruházás valamivel több mint 4,1 milliárd forintba kerül. Többek között 50x25 méteres versenymedencét, 25x13,5 méteres edző-oktató medencét, gyermekmedencét, szabadtéri termálvizes medencét építenek, s helyet kap a csarnokban a medence két oldalán 1.280 férőhelyes lelátó, amely esetenként 450 személyes mobilellátókkal bővíthető.
A debreceni fedett városi uszoda beruházását nyílt pályázaton a KEVIÉP Kft. nyerte, amely korábban már több debreceni nagyberuházás kivitelezője volt.
Miklóssy Ferenc, a debreceni KEVIÉP Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: ezúttal is debreceni összefogással, helyi alvállalkozók bevonásával kívánják megoldani a beruházást.
Reményét fejezte ki, hogy hasonló színvonalon sikerül megépíteni a városi uszodát mint korábban a National Instruments gyárát, vagy FŐNIX csarnokok, amelyek építészeit nívódíjat kaptak.
MTI - fideszfrakcio.hu