Veres végre hajlandó
A Fidesz-frakció Gazdasági Kabinetje megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy Veres János pénzügyminiszter csak december 7-e, a Budapest Airport Rt. privatizációjának lezárása után hajlandó eleget tenni alkotmányos kötelezettségének, a parlamenti költségvetési bizottság tájékoztatásának.
Dátum: 2005-11-30 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:38.575196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éppen ezért, a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság ellenzéki képviselői a testület ülésén meg kívánják hallgatni Vági Mártont, az ÁPV Rt. vezérigazgatóját, Macher Ákost, a Budapest Airport Rt. elnökét valamint Hárskuti Jánost, a BA Rt. vezérigazgatóját a ferihegyi repülőtér privatizációja tárgyában.
A bizottság tagjai elsősorban a következő kérdésekre várnak választ:
1. Miért nem készült el mind a mai napig a Budapest Airport Rt. vagyonértékelése?
2. Igaz-e az a lapértesülés, hogy a Malév kerozin-üzletágát, amely kb. 100 millió forintot ér, 7,5 milliárd forintért akarja a BA Rt. megvásárolni?
3. Ha igaz, akkor mivel tudta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Vági Mártont, Macher Ákost és Hárskuti Jánost meggyőzni, hogy különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezeléshez adják a nevüket?
Budapest, 2005. november 30.
Fidesz-frakció
Gazdasági Kabinet
fideszfrakcio.hu