Jó dolog jó célt szolgálni
Advent első szombatján rendezte meg a Derecskei Polgári Együttműködés immár harmadik jótékonysági bálját, melynek tiszta bevételét a régi református temető rendbetételére fordítják.
Dátum: 2005-11-30 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:43.129033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megjelenteket - köztük Márton Attila és Kocsis Róbert országgyűlési képviselőket, Csontos János publicistát és Örvendi László megyei gazdaköri elnököt - Jantyik Zsolt alpolgármester, a helyi Fidesz-csoport vezetője köszöntötte.
Jantyik Zsolt megnyitójában kiemelte: azok pihennek a régi református temetőben, akik a múlt század nagy világgazdasági válsága idején mertek nagyot álmodni, s egy református iskola létrejöttét határozták el, aminek éppen most van napirenden az átszervezése gazdaságossági okok miatt. Az elmúlt 75 évben bebizonyosodott, hogy azok az emberek akkor jól döntöttek, s most megérdemlik, hogy az utódoktól méltó tiszteletet kapjanak azáltal, hogy rendbe teszik nyughelyüket.
Márton Attila, a bál fővédnöke azon meggyőződésének adott hangot, miszerint jó dolog, jót tenni. Az pedig külön jó érzés, hogy szeretteikre gondolhatnak a bálozók jótékonykodási szándékukkal. A Magyar Nemzet publicistájához intézte a kérdést, amikor azt firtatta, mi a dolga egy újságírónak a választásokra való készülés időszakában.
Csontos János rövid beszéde elején igyekezett eloszlatni a kételyeket: nem azonos a KISZ-tábort elsikkasztó, hasonló nevű MSZP-s országgyűlési képviselővel. (Erről egyébként kénytelen volt tisztázni magát a '80-as évek végén az akkori megyei lapban, ahol pályáját kezdte.) Elmondta még a neves újságíró, hogy manapság sok helyre hívják, szerte az országban, s az már nagy eredmény, hogy a sorok közül "kijöttek" a sorokba. Az azonban lehangoló, hogy lépten-nyomon ugyanazokkal a férfiakkal és hölgyekkel találkozik, akik korábban is a hatalom közelében voltak. Személyes meggyőződése: nem lehet felkészülni a választásokra, mert naponta más-más képtelenséggel találkozik az ember: hol földosztással, búzaégetéssel fűszerezve, hol a borravaló megadóztatásával, majd annak visszavonásával. Élve az aktualitással, bejelentette: advent a várakozás ideje, mi is várakozunk valamire, s reményét fejezte ki amiatt, hogy jövő tavasszal meg is lesz az eredménye ennek a várakozásnak.
A svédasztalos vacsorát megelőzően a helyi Szivárvány Néptánc Együttes táncainak tapsolhatott a közönség, de elhangzott Jantyik Zsolt előadásában saját szerzeménye a December 5-e, illetve a Tényleg című dala. A Derecskére költözött Vásáry József színművész csángó mesét, valamint Villon-verset adott elő.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella