Lakáscélú hitel-hátralékok mérséklése
Ezekben a napokban mintegy harmincezer család kapja meg az országban a lakáscélú hitel hátralékának mérsékléséről szóló határozatot a Szociális és Családügyi Minisztériumtól - jelentette be Bogár Ágnes, a tárca megbízott főosztályvezetője csütörtökön Debrecenben a szociális igazgatásban és a szociális ellátásban dolgozók számára rendezett szakmai fórumon.
Dátum: 2002-02-14 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:31.400028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint tavaly összesen 55 ezer család kapott értesítést arról, hogy lehetőséget biztosítanak számukra az 1989 előtti, illetve az 1989 és 1993 közötti lakáshitelek hátralékának mérséklésére.
Bogár Ágnes tájékoztatása szerint közülük 31 ezren jelentették be igényüket a támogatásra, s mindössze 1500 körüli azoknak a száma, akik nem jogosultak a segélyezésre.
A főosztályvezető elmondta: összesen 19 milliárd forintos felhalmozott adósság rendezéséről van szó, amihez a központi költségvetés 8 milliárd forinttal, az OTP Bank pedig 4 milliárd forinttal járul hozzá.
- Az érintett családoknak összesen mintegy 7 milliárd forintos önrészesedést kell vállalniuk az adósságrendezési folyamatban - tette hozzá.
Bogár Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a minisztériumi határozat csak azt a támogatási összeget tartalmazza, amit a központi költségvetésből kapnak az érintettek. Az OTP által biztosított kamatkedvezményt a hitelintézetnél a szerződéskötéskor állapítják meg - tette hozzá.
A fórumon Bogár Ágnes tájékoztatta a résztvevőket a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló törvény módosításáról, amit a múlt év decemberében fogadott el a parlament. Kiemelte: a módosítás értelmében január 1-től lehetőség van arra, hogy a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban részt vevő fogyatékosok hozzátartozói ápolási díjat kapjanak.
- Ugyancsak a törvénymódosítás eredményeként 2003. január 1-től a beteg emberek tartós otthoni ápolására méltányossági támogatást adhatnak az önkormányzatok, amely a nyugdíjminimum 80 százaléka lesz - mondta el a főosztályvezető.
Közölte továbbá, hogy egyfajta új ellátási formaként 2003. január 1-től adósságkezelési szolgáltatást vezet be a tárca, ami immár az elmaradt közüzemi díjtartozások mérséklésére is vonatkozik.
- Ennek kapcsán pénzbeli támogatást csak azok kaphatnak, akik igénybe veszik a kötelező adósságkezelési tanácsadást is - fűzte hozzá.
Bogár Ágnes szerint erre elsősorban azért van szükség, hogy megelőzzék a későbbi adósság felhalmozódást.