Az MSZP szégyene
A szocialisták még mindig csak a tegnapról hajlandóak vitázni. Nem csoda, hiszen saját teljesítményükkel nem büszkélkedhetnek, inkább szégyenre van okuk. Az emberek változást akarnak, az országnak létkérdés a változás. Az elmúlt csaknem négy év alatt gyarapodhattunk, erősödhettünk volna, ehelyett az ország a térség éllovasából sereghajtóvá lett.
Dátum: 2005-11-30 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:44.306280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csekély világgazdasági súlyunk ellenére a tizedik legnagyobb fizetési mérleg hiánnyal rendelkező ország vagyunk a világon. Évek óta nincs valós költségvetésünk, a büdzsé könyvelési trükkök gyűjteménye. A vállalkozóknak törvénytelen módon nem fizették vissza az ÁFÁ-t, a közszférában dolgozóktól elsinkófálták a tavalyi 13. havi fizetést. Az adótanácsadók egyesülete megállapította, hogy a vállalkozások adminisztrációja olyan nagymértékben növekszik jövőre, amelyre az 1997-es nyugdíjreform óta nem volt példa. A Gyurcsány Ferenc által gyakran hivatkozott szociológusok is azt mondják: tömeges a munkanélküliség, tömeges a munkahiány, talán 300 ezerre is rúg azoknak a száma, akik még csak nem is regisztrált munkanélküliek. Csak emlékeztetőül: a luxusbaloldal ígérete 400 ezer új munkahely volt. A magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkereseti lehetőséget biztosító hazai kis- és középvállalkozók éppen a saját hazájukban nem tudnak támogatáshoz jutni.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány a családi adókedvezmény megszüntetésével a gyermeket bünteti, a gyermekektől vesz el pénzt. A kabinet érzéketlen intézkedései, ígéretszegései nehéz helyzetbe hozták az idős embereket is. A szocialista-liberális koalíció szétverte az otthonteremtési támogatás jól bevált rendszerét. Ez a luxusbaloldal tevékenységének valódi mérlege! Olyan politikára van szükség, amely nem csupán beszél a változás fontosságáról, hanem rendelkezik a változtatáshoz szükséges tudással, tapasztalattal. Kerüljenek a dolgok a helyükre; a tisztes polgári élet, a munka becsülete, az otthonteremtés, a családalapítás és a gyermeknevelés mindenki számára legyen elérhető! A nyugdíj ne alamizsna legyen, hanem tisztes, megszolgált fizetség a múltért, a jelenért, a jövőért, az aktív idős évekért. Új gazdaságpolitika kell; kevesebb adó, több munkahely! Radikális adócsökkentésre, és új, vállalkozást ösztönző rendszerre van szükség, mert ez képes fellendíteni a gazdaságot.
Halász János
a Fidesz-frakció szóvivője
fideszfrakcio.hu