Az MDF szarvasi szervezete Lezsák Sándort támogatja
A Magyar Demokrata Fórum szarvasi szervezete a napokban úgy határozott, hogy a jövőben Lezsák Sándor tevékenységét támogatják, párttagságukat pedig felfüggesztik - mondta el Klenk József, az MDF szarvasi szervezetének elnöke.
Dátum: 2005-11-30 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:45.258593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szarvasi MDF-esek ez év márciusában levelet írtak a párt országos választmányának, amelyben leírták, hogy nem értenek egyet a pártvezetés politikájával. Levelükben több konkrétumot is felsoroltak, így például sürgették az egészségügy átalakítását, az oktatási és adóreformot, a mezőgazdaságból élők helyzetének javítását célzó kezdeményezéseket. A szarvasiak sérelmezték, hogy pártelnökük, Dávid Ibolya március 15-én együtt ünnepelt a szocialistákkal, ugyanakkor a baloldaltól való teljes elhatárolódást követelték. A nemzeti kérdésekben karakteresebb fellépést vártak, társadalompolitikai ügyekben pedig egyértelműbb megnyilatkozásokat. A szarvasi MDF-szervezet márciusi levelére azóta sem válaszolt az országos választmány, pedig abban is jelezték, hogy két társuk már akkor felfüggesztette párttagságát. A napokban további 12 tag, s négy pártoló is követte ezt a lépést.
Klenk József elmondta, nem kívánnak más pártba belépni, ők az antalli örökséget követve a továbbiakban Lezsák Sándort fogják támogatni. Párttagságuk felfüggesztése mindaddig tart, míg az MDF élén változás nem történik - mondta végezetül az MDF szarvasi elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu