Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk jéghegy felé tart

Folyamatosan drágul a magyar államadósság finanszírozása, a romlás immár valamennyi állampapírt érint. Eközben elfogadta a kormány hazánk legújabb felzárkózási programját, amely a hiánycélok túllépése miatt az egy évvel ezelőtt szükségesnek ítélt, évi 0,6-0,7 százalékpontos kiigazítással szemben már 1,4 százalékos hiánycsökkenést ígér Brüsszelnek. A Citigroup szerint jéghegy felé tart Magyarország - olvasható a Magyar Nemzetben.


Dátum: 2005-12-01 07:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:49.069183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország már most fizeti az elvesztett hitelesség árát - derül ki a Reuters hírügynökség és a portfolio.hu internetes portál adataiból, amelyek szerint a térségi országok közül amúgy is a legmagasabbnak számító magyar kamatprémium az utóbbi hónapokban még magasabb lett, azaz drágábbá vált a magyar állam adósságának finanszírozása. A környező országoktól való lemaradásunk hátterében szakértők szerint a magyar gazdaságpolitikának az elmúlt időszakban bekövetkezett hitelvesztése és a hiánycélok folyamatos túllépése áll. A költségvetési deficittel kapcsolatban Veres János a köztévé tegnapi adásában úgy nyilatkozott: az Európai Bizottságban túl sokat és feleslegesen foglalkoznak a magyar költségvetési hiánnyal. A pénzügyminiszter kijelentésével arra reagált, hogy szerdán Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa azt mondta: Magyarország az egyetlen új uniós tagállam, amelynek költségvetési hiánya nem felel meg az uniós előírásnak, s az Európai Bizottság hazánkkal szemben immár a harmadik figyelmeztetésre kényszerül.

Eközben Batiz András kormányszóvivő tegnap bejelentette: a kormány elfogadta az euró bevezetéséhez szükséges, módosított konvergenciaprogramot. A most elfogadott felzárkózási pálya részletei egyelőre nem nyilvánosak, Batiz ugyanakkor elmondta, hogy 2008-ban mindazon követelmények teljesülnek, amelyek az EU árfolyam-mechanizmusához való csatlakozást, így akár az euró 2010-es bevezetését is biztosítják. Mindez azt jelenti, hogy - az EU részére korábban elküldött programokkal ellentétben - 2006 után, 2007-ben és 2008-ban is 1,4 százalékkal kell csökkennie a GDP-arányos költségvetési hiánynak, amelynek következtében a nyugdíjreformmal korrigálva 2008-ra elérhetővé válik a 2,9 százalékos hiány, azaz az euró bevezetéséhez szükséges három százalék alatti szint.

Az eddig közölt adatokból megállapítható, hogy a Brüsszelnek tavaly elküldött - és egyszer már módosított - felzárkózási programban szereplő költségvetési hiány és államadóssági adatok immár tarthatatlanok, éppen ezért a deficitcsökkentésnek és az államadósság mérséklésének lényegesen nagyobb lépésekben kell megtörténnie az euró 2010-es bevezetéséhez. Mint ismert, hazánk a tavaly decemberi konvergenciaprogramjában 3,1 százalékos hiányt és 53 százalékos GDP-arányos államadósságot vállalt, ezekről az adatokról azonban idén kiderült: teljesíthetetlenek. A hiány- és adósságcélok jelentős túllépését jól érzékelteti, hogy a tavaly decemberi program évente még mindössze 0,6-0,7 százalékpontos kiigazítást tartott szükségesnek, míg a mostani ennek már a kétszeresét határozza meg.

Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője közleményében így reagált: "Hiába figyelmeztet az unió rendszeresen az egyre nagyobb hiányra, a kormány továbbra is csodát vár, s olyan konvergenciaprogramról álmodozik, amelynek végrehajtása a gazdasági elemzők, az uniós szervek és a befektetők szerint is lehetetlen vagy gyakorlatilag végrehajthatatlan."

Nógrádi úgy véli, hogy a kormány alkalmatlanságának is nagy szerepe van abban, hogy az unió soros elnöke 2007-től csökkentené az új tagállamok, köztük Magyarország pénzügyi támogatását, hiszen Nagy-Britannia arra hivatkozik, hogy a 2004-2006 közötti időszakban rendelkezésünkre álló uniós pénzt sem használtuk fel. Ez sajnos igaz - állapítja meg a politikus, aki szerint a kormány a költségvetés kozmetikázása céljából a már átutalt uniós pénzeket sem fizeti ki időben a magyar pályázóknak.

Titanic. Komoly aggodalmának ad hangot a Citigroup nemzetközi pénzintézet legfrissebb kelet-közép-európai jelentése a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatban. Az értékelés - amelynek címe szerint Magyarország a jéghegy felé tart - a súlyosbodó makrogazdasági problémákra hívja fel a figyelmet, megállapítva, hogy a jövőben a költségvetés helyzetének további romlására lehet számítani. A világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatójának szakértői emlékeztetnek: gyengül a forint, ráadásul a Budapesti Értéktőzsde teljesítménye is elmarad a térség átlagától, emiatt pedig óvatosan kell kezelni a magyar részvénypiacot.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek