Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin nem fogadta a szerb miniszterelnököt

Egy orosz lap szerint azért maradt el Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök moszkvai látogatása, mert a Kreml, amelyet bosszant a belgrádi hatóságok vonakodása a szerbiai orosz gazdasági jelenlét kiterjesztésétől, az utolsó pillanatban lemondta találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.


Dátum: 2005-12-01 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:53.583107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerb gazdasági kiállítás végül is Kostunica nélkül nyílt meg e hét elején Moszkvában - írta a Kommerszant csütörtöki számában. Az orosz lap szerint Putyinnak nem tetszett, hogy Kostunica nem orosz cégeknek, hanem h!zai nagyvállalkozóknak akarja eladni a fő szerb energiavállalatot. A szerb hatóságok nem engedték, hogy az orosz tőke vásárolja meg az egyik szerb bankot. Belgrádban nem lelkesednek az orosz piacvezető Lukoilnak azokért a terveiért sem, hogy megszerezze a legnagyobb szerb állami olajcéget, a NIS-t, amelyre ugyancsak helyi oligarchák pályáznak - értesült a Kommerszant.

Oroszországot idegesíti Szerbia kétértelmű magatartása privatizációs kérdésekben: az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok sokoldalú fejlesztéséről szóló nyilatkozatok ellenére a belgrádi hatóságok valójában ódzkodnak az orosz gazdasági jelenlét kiterjesztésétől a Balkánon - jegyezte meg a lap, idézve a kereskedelmi és iparkamara elnöke, Slobodan Milosavlevic egy megjegyzését, amely szerint a szerbiai és montenegrói gazdaságba invesztálva az oroszok arra törekednek, hogy feltámasszák a kelet-európai országok tőlük való függését.

A Kommerszant emlékeztetett, hogy Putyin két hete fogadta Boris Tadic szerb elnököt, de rámutatott: ezt a találkozót Koszovó státusának szentelték, amelynek meghatározása érdekli a Kremlt. Kostunica csalódást okozott, de Moszkvában nem sietnek Tadicra tenni. Annál kevésbé, mert a szerb miniszterelnök több hatáskörrel rendelkezik, mint az elnök, aki ráadásul nem rejti véka alá nyugati orientációját - kommentálta a lap munkatársa, Gennagyij Sziszojev.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek