A Hungexpo megújítja ipari kiállításait
A nemzetközi trendeknek, a kiállítói és látogatói igényeknek megfelelően a Hungexpo megújítja ipari kiállításait - közölte Tóth Judit kiállítási igazgató csütörtökön, Budapesten.
Dátum: 2005-12-01 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:57.737585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: az ipari kiállítások új koncepciójára a koncentráció és a specializáció jellemző. A Hungexpo ipari kiállításainak új koncepciója szerint minden évben lesz egy nagy ipari rendezvényük, az ipar napjai szlogennel, amely páros évben az Industria, páratlan években a Mach-Tech köré csoportosul. Jövő évtől megújul az Industria, 2007-től létrejön az új önálló elektronikai, elektrotechnikai szakkiállítás. A Chemexpot az Industria mellett hirdetik meg. 2006-tól az Industriát kétévente rendezik meg. Elhangzott: az új koncepció a kiállítóknak hatékonyabb megjelenést, a látogatóknak pedig szélesebb termékkínálatot, gazdag szakmai programot nyújt.
MTI - fideszfrakcio.hu