Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét eresztik a Balaton vizét

A Balaton magas, 106 centiméteres vízszintje miatt csütörtökön délben ismét elkezdték a vízeresztést - tudatta a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel.


Dátum: 2005-12-01 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:58.633653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tó vízszintjének csökkentését a környezetvédelmi és vízügyi miniszter utasítására rendelték el, mivel az előrejelzések szerint a Balaton vízszintje decemberben a 110 centimétert is elérte volna. "A vízeresztésre azért van szükség, hogy még a fagyok beállta előtt elérjük a biztonságos 100 centiméteres vízszintet" - indokolta az öt év után az idén először, ezúttal harmadjára elrendelt intézkedést Csonki István igazgató. Közölte: a déli parti települések és artvédművek 100 centiméternél fagy esetén is védettek, de ez az optimális vízszint a nádaratáshoz is.

Először a Balaton-kilitinél lévő zsilip megnyitásával a Sió-csatorna siófoki belterületi szakaszáról engedik le a vizet, ami előreláthatóan 12 órát vesz igénybe. Ezt követően pénteken reggel nyolc órakor megnyitják siófoki zsilipet is. A tóból percenként 10-25 köbméternyi vizet eresztenek le, s ezzel - ha nincs utánpótlás - három nap alatt egy centiméterrel csökken a Balaton vízszintje.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek