Az ORTT előtt a médiatörvény teljes normaszöveg-javaslata
A napokban megkapta az új médiatörvény javasolt normaszövegének teljes anyagát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - jelentette be Kovács György elnök egy csütörtöki budapesti tanácskozáson.
Dátum: 2005-12-01 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:50:59.874913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az anyag "kész van, le van téve az asztalra" - mondta, kiemelve, hogy elfogadása esetén a jogszabály hatéves ciklusokra előre szabályozná a közszolgálati médiumok finanszírozási struktúráját, rendelkezve ezen intézmények bevételeiről és garantálva az ezt szolgáló forrásokat. Kovács György hangsúlyozta: stabilan és jól finanszírozott, erős közszolgálati médiumokra van szükség, mert ezek számos olyan feladatot teljesítenek, amelyeket a kereskedelmi adók nem látnak el. A médiatörvény módosításával kapcsolatban az ORTT elnöke arról beszélt, hogy "minden mindennel összefügg", ezért "nem lehet egy struktúrából egy elemet kihúzni", és azt módosítani csupán.
A regionális közszolgálati televíziózással foglalkozó tanácskozáson a médiahatóság vezetője arról beszélt, hogy nem lehet maradékelvű ezeknek a műsoroknak a finanszírozása. Az ORTT-be a Fidesz által delegált Szalai Annamária arról szólt, hogy a regionális programok jövője a digitális műsorszórás, a közönséget érdeklő, színvonalas produkciók bemutatása. Hangsúlyozta, mindehhez kiszámítható és tervezhető finanszírozásra, valamint a mostanitól gyökeresen eltérő hirdetői környezetre van szükség. Mint mondta, ez a műsorfajta a Magyar Televízióban (MTV) korábban sem tartozott "a stratégiai ágazatok közé", ám a kereskedelmi médiumok megjelenésével csak romlott a pozíciója.
Álláspontja szerint a regionális csatornáknak egész napos műsort kellene kínálniuk, ennek érdekében akár központi tartalmakat is átvéve, ugyanakkor fő műsoridőben nem volna szükséges versengeniük az országos adókkal; "az erőt ezen kívülre kellene koncentrálni" - mondta. Megjegyezte, ezek az adók az országon belüli és az európai műsorcserébe bekapcsolódva bővíthetnék kínálatukat, esetükben pedig "az ismétlés nem kényszer, hanem a műsorszolgáltatás szerves része", hiszen az egyes nézői csoportokat más-más napszakban szolgálnák ki. A függetlenséggel kapcsolatos problémákról szólva Szalai Annamária kijelentette: "a közszolgálat kiszolgálója a kormánynak és a parlamenti többségnek".
MTI - fideszfrakcio.hu