Gyürk változást sürget az info-kommunikációs szektorban
Az info-kommunikációs szektor ösztönzi az európai gazdaság növekedését, elősegíti a munkahelyteremtést - jelentette ki az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén Gyürk András Az elektronikus kommunikáció szabályozása és piacai Európában című jelentés vitájában felszólalva, de egyszersmind bírálva az árképzést a szektorban.
Dátum: 2005-12-01 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:00.458729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszédének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott szövege szerint a képviselő előnynek mondta azt is, hogy "az új technológiák terjedése, ezek közül is elsősorban a mobil-szélessáv alkalmas arra, hogy a hagyományos eszközökkel elérhetetlen társadalmi csoportokat integráljon az információs társadalomba".
Úgy vélte ugyanakkor, hogy az ágazatot ma még nehezen áttekinthető árképzési modellek, furcsa ár-szolgáltatás konstrukciók, "az egységes piac elvén átlépő gyakorlat" jellemzi (például romaing-díjak esetében). Ebben - hangsúlyozta - az EP-nek is kötelessége változást sürgetnie.
Leszögezte: "mindenekelőtt átláthatóságra van szükség, a fogyasztók egyértelmű és világos tájékoztatására. Valódi versenyre, az egységes és közös piac elvének maradéktalan érvényesülésére. És nem utolsó sorban a szolgáltatások értékével valóban arányban álló alacsonyabb árakra."
MTI - fideszfrakcio.hu