A román kormány elfogadta a Gozsdu-alapítványról szóló egyezmény ratifikálási tervezetét
A román hírközlő eszközök csütörtöki jelentése szerint a román kormány jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely a Gozsdu-alapítvány létrehozásáról kötött megállapodás ratifikálását irányozza elő, vagyis e tervezetre a parlamentnek kell még áldását adnia.
Dátum: 2005-12-01 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:01.424510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyezményt az októberi bukaresti magyar-román kormányülés alkalmával véglegesítették, Somogyi Ferenc magyar és Razvan Ungueranu román külügyminiszter írta alá. A tervezet szerint a felek évente legalább 200 ezer eurós állami költségvetési támogatást juttatnak az alapítványnak, amely Gozsdu Manó emlékének ápolását és a magyar-román kapcsolatok szorosabbra fűzését is szolgálja.
A magyar országgyűlés már jóváhagyta az említett megállapodás kihirdetését elrendelő törvényjavaslatot. A Gozsdu Közalapítvány székhelye Budapesten lesz a Gozsdu-udvarban. Az alapítvány vagyonát a két állam paritásos alapon biztosítja: induló tőkeként 200-200 ezer eurót, a továbbiakban pedig minden évben legalább ugyanennyit fordít e célra. A közalapítvány tevékenységei között ösztöndíjak adományozása, csereprogramok, tudományos rendezvények, konferenciák szervezése szerepel, akárcsak a létrehozandó Gozsdu Manó Emlékmúzeum, Könyvtár és Stratégiai Partnerségi Intézet működésének támogatása.
Emanuil Gojdu (Gozsdu Manó) a XIX. század második felében sikeres ügyvédként dolgozott Budapesten, és alapítványt hozott létre "a tanulni vágyó ortodox román fiatalok" támogatására. Halála után a román ortodox egyház kezelte hagyatékát, amely a magyarországi és az erdélyi románság ortodox vallásának és kultúrájának támogatását szolgálta.
A több budapesti belvárosi ingatlant is magában foglaló Gozsdu-vagyon jövedelméből a trianoni békeszerződés megkötéséig (1920) ötezer szegény sorsú diák kapott ösztöndíjat. Az alapítvány vagyonát 1952-ben a magyar állam kisajátította. A román fél annak ellenére is magáénak követelte, hogy a két ország 1953-ban egyezményt írt alá, melynek értelmében kölcsönösen lemondanak mindennemű vagyoni követelésről egymással szemben. A Gozsdu-vagyon sorsa ezért sokáig vita tárgyát képezte a két ország között, ezt a vitát sikerült most megállapodással rendezni.
MTI - fideszfrakcio.hu