Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar néppárti képviselők elutasítják, hogy a mezőgazdaság kárára egyezzenek meg a WTO-ban

A magyar néppárti delegáció (Fidesz-MPSZ-MDF) nemmel szavazott a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) decemberi hongkongi csúcstalálkozójáról szóló európai parlamenti határozatra - jelentette be sajtóközleményben Glattfelder Béla (Fidesz) Brüsszelben.


Dátum: 2005-12-01 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:02.009064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határozat a világkereskedelmi tárgyalások sikere érdekében, többek közt a mezőgazdasági exporttámogatások eltörlését, valamint a gazdák támogatásának jelentős csökkentését szorgalmazza. "Ez elfogadhatatlan az európai és a magyar termelők számára" - áll a közleményben.

Glattfelder Béla eszerint az európai mezőgazdaság érdekeinek hatékony képviseletére szólította fel az Európai Bizottságot. A képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott hozzászólásában kifejtette, hogy nemcsak a WTO többi tagállamai és az EU között kell törekedni az érdekek kiegyensúlyozására, hanem az EU-n belül is. Az Európai Bizottság nem erőltetheti a világkereskedelmi tárgyalások jelenlegi, dohai fordulójának sikeres lezárását, ha ennek az az ára, hogy egyes tagállamok - jelen esetben a jelentős mezőgazdasági termeléssel rendelkezők - rosszul járnak. "Különösen igaz ez akkor, amikor a brit elnökség az új tagállamok számára fontos kohéziós alapok 10 százalékos csökkentését kezdeményezi a 2007-2013-as költségvetési keret vitájában" - vélte. "Nem szabad engedni, hogy az EU a mezőgazdaság kárára egyezzen meg az ipari termékek és szolgáltatások nagyobb fokú liberalizálása érdekében" - hangoztatta Glattfelder Béla.

A képviselő felkérte Peter Mandelson kereskedelmi biztost, hogy az európai gazdák és fogyasztók védelmében szorgalmazza az állatjóléti, élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi normák érvényesítését, valamint a földrajzi nevek védelmét a WTO keretein belül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek