Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még több pénzt az önkormányzatoktól

Költségvetés 2006 - több pénzt az önkormányzatoktól címmel a jövő évi költségvetés helyi kihatásairól tartanak sajtótájékoztatót a tatabányai Árpád Szállodában a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Komárom-Esztergom megyei választókerületi elnökei.


Dátum: 2005-12-01 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:07.154807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tatabányai sajtótájékoztatón a Fidesz Magyar Polgári Szövetség megyei választókerületi elnökei közül részt vesz Lázár Mózes, megyei országgyűlési képviselő Oroszlány és környéke választókerületi elnöke, Meggyes Tamás polgármester, Esztergom-Dorog választókerületi elnöke és Völlner Pál, Komárom-Nyergesújfalu választókerület elnöke. Az elfogadás előtt álló jövő évi költségvetési törvény az önkormányzatoktól ötvenhétmilliárdot von el. Ha pedig még annyi állami támogatást sem kapnak mint 2005-ben, sok önkormányzat egész egyszerűen ellehetetlenül. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Völlner Pál, nyergesújfalui önkormányzati képviselő a Hídlapnak elmondta: helyi szinteken nagyon jól látható, hogy milyen súlyos költségelvonások történnek a kormány részéről. Az infláció és az áremelkedések miatt növekednek az önkormányzatok működési költségei, ezzel szemben az állami finanszírozás a tavalyihoz viszonyítva csak 90 százalék körül van. A legutóbbi 18 százalékos gázáremelés is az önkormányzatokat sújtja, hiszen az intézményeket fenntartó önkormányzatnak kell a megnövekedett fűtésköltségre a pénzt előteremteni. Ugyanakkor a gazdasági helyzet is egyre rosszabb, így az önkormányzatok a megnövekedett költségeik mellett nem tudnak többlet bevételhez jutni. Nyergesújfalun éppen ezért kellett az építményadót tíz százalékkal megemelni, de külön gondot jelent majd az is, ha a Zoltek megemeli a vízátadási díjat. Az önkormányzatok olyan költségcsökkentő intézkedésekre is kényszerülnek a kormányzati támogatások csökkenése miatt, amelyek a lakosságot is érzékenyen érinthetik, mint például az intézmény-összevonások.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek