Megkezdődött a szlovák választás
Parlamenti választásokat tartanak pénteken és szombaton Szlovákiában, ahol a délután 14.00 órakor megnyitott 5885 szavazóhelyiségben több mint négymillió választó adhatja le a szavazatát. A megmérettetésen 25 politikai párt indul. Az 1993. január 1-jétől önállósult Szlovák Köztársaságban most választanak harmadszor parlamenti képviselőket, de korábban soha nem indult ennyi párt.
Dátum: 2002-09-20 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:31.757643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az esélyek meglehetőhetősen kiszámíthatatlanok. Nagyon sok múlik azon, mennyien mennek el szavazni.
Az exit poll felmérések adatai szombaton délután, míg az első hivatalos részeredmények vasárnap várhatók, a hivatalos végeredményt pedig csak hétfőn délelőtt teszik közzé.
A kormányalakításra szóló megbízatást az kapja majd meg Rudolf Schuster államfőtől, aki írásban tudja bizonyítani, hogy 76 új parlamenti képviselő támogatását élvezi. A NATO és az Európai Unió többször egyértelműen jelezte: ha Vladimír Meciar alakítana kormányt, akkor a NATO novemberben esedékes prágai csúcsértekezletén Szlovákiát aligha veszik fel a NATO-ba, ami azt jelenti, hogy az ország előtt legalább tíz évre az EU-tagság kapui is bezárulnak.
Az egyszerű többséget jelentő 76 mandátum csakis a koalíciós szövetségek árán remélhető, de egyelőre csak találgatni lehet, hogy milyen koalíciók alakulhatnak ki, mert a végeredményt nagy mértékben az a körülmény is alakítani fogja, hogy sokan vagy kevesen mennek-e el választani.
Az előrevetítések szerint 60-80 százalékos részvételre lehet számítani, de a meglepően magas vagy alacsony részvételi arány sem zárható ki. Egyebek között ezen is múlik majd, hogy az új parlamentbe hány párt jut be.
Valószínűsíthető, hogy az ötszázalékos küszöböt hat párt éri el, de az sem zárható ki, hogy az új törvényhozásban az induló 25 erőből tíz lesz majd jelen.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) tízszázalékos támogatottságra biztosan számíthat, de elképzelhető, hogy ennél lényegesen jobb eredményt érjen el. Ez elsősorban a nem magyar nemzetiségű választók támogatásának a mértékén múlik.
MTI - fidesz.hu