A piaci szereplők szerint tarthatatlan a hiány
Nem okozott meglepetést a Pénzügyminisztérium (PM) által pénteken nyilvánosságra hozott aktualizált konvergencia program az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Dátum: 2005-12-02 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:22.942059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője ambiciózusnak nevezte az 1,4 százalékpontos éves átlagos államháztartási hiány-csökkentést. Véleménye szerint ezt ilyen rövid idő alatt pótlólagos intézkedések, reformok nélkül nem lehet megoldani. Kifejtette: a pénzügyi tárca nem módosította az euró bevezetésének 2010-es céldátumát, így az is természetes, hogy a főbb mutatókat ehhez állították be.
Pintér András, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője is azt emelte ki, hogy az államháztartási deficit-számokon és az euró bevezetésének 2010-es céldátumán nem változtatott az aktualizált konvergencia program. Hozzátette: nem volt meglepő az eredetileg 0,7 százalékpontosra tervezett éves deficit csökkentési mérték megemelése sem, - ezt a tárca már korábban jelezte. Pintér András elmondta: sem az állampapír-, sem a forintpiac nem reagált az új programra, mivel már ismerte a módosított számokat, és véleményt is alkotott róluk. "A piaci szereplők szerint nagy valószínűséggel tarthatatlan a hiány, és ezen nem változtatott az aktualizált konvergencia program sem" - jegyezte meg. Érdekességként említette meg az elemző: annak ellenére lett pesszimistább a 2007-es és 2008-as GDP-növekedés mérteke a korábban vártnál, hogy módosult a GDP számításának módszertana. Ennek hátterében szavai szerint az áll, hogy a kiigazítási igény miatt a korábbinál alacsonyabb közösségi fogyasztás-bővüléssel számol a program.
MTI - fideszfrakcio.hu