Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beruházások maradnak el Borsodban

Kártyavár-költségvetésnek titulálta Tállai András Mezőkövesd és térsége országgyűlési képviselője, az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának elnöke a jövő évi büdzsét miskolci sajtótájékoztatóján pénteken, élesen bírálva Borsod-Abaúj-Zemplén megye szocialista képviselőit.


Dátum: 2005-12-02 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:23.879213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz politikusa szerint a megye MSZP-s képviselői fontosabbnak tartották Gyurcsány Ferenc politikai szempontjait, mint az itt élők képviseletét.

Tájékoztatása szerint olyan jelentős projektek megvalósítását szavazták le a megye kormánypárti képviselői, mint az Avasi Kulturális Centrum létesítése, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház rekonstrukciója, a miskolci Búza téri vásárcsarnok műemlék jellegű épületének felújítása, vagy a miskolci fedett uszoda felépítése.

Ugyancsak nem adták voksukat a miskolci Őszi Napsugár Otthon felújításához, a felsőzsolcai tornaterem felépítéséhez, a hernádkaki általános iskola életveszélyessé vált épületének rendbetételéhez, illetve a Miskolc és Kassa közötti útszakasz előkészítő munkálatainak megkezdéséhez, így az autópálya, a kormányprogrammal ellentétben, nem éri el 2007-re az országhatárt.

Tállai András elmondta: számos Mezőkövesdet, valamint a térséget érintő módosító javaslatot nyújtott be, köztük olyat is - a városi tűzoltólaktanya megépítését - amelyet korábban Lamperth Mónika belügyminiszter is támogatott. Ezek megvalósításához sem adta szavazatát a kormánypárti többség - tette hozzá.

A fideszes képviselő szerint a javaslatok pénzügyi forrását minden beruházás esetében meg lehetne oldani a minisztériumok, illetve a költségvetési fejezetek közötti átcsoportosításokkal, csökkenthetőek lennének a tárcák igazgatási, működési és dologi kiadásai is - tette hozzá.

Tállai András szerint a kormány újra a számokkal kísérletezik, érzéketlenül bánik a családokkal, érzéketlenül vesz el olyan fontos területektől, mint az oktatás, vagy az egészségügy.

A gyurcsányi politika, a dübörgő gazdaság elnyomott minden hangot, elkaszált minden javaslatot. Változásra van szükség - szögezte le.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek