Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Könyv a püspökökről, alapítvány az Egyház 1945 utáni történetének kutatására

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia engesztelő imaévvé nyilvánította 2006-ot, és "imaév a nemzet lelki megújulásáért" címmel olyan programokat szerveznek, amelyek az önmagunkkal, nemzeti létünkkel, jövőnkkel való szembenézést helyezik előtérbe - jelentette be Veres András püspök, a konferencia titkára pénteken.


Dátum: 2005-12-02 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:24.815770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azokat a meglévő nehézségeket kívánjuk számba venni,

amelyekkel jelen pillanatban magyar nemzetünk küzd, illetve azokat a

lelki perspektívákat és erőforrásokat szeretnénk megvilágítani,

amelyek a megújulásnak a lehetőségét kínálják számunkra" - mondta Veres András a konferencia pénteken befejeződött, háromnapos téli üléséről tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: január elsején minden templomban felolvassák majd az imaévet meghirdető ünnepi körlevelet. Veres András bejelentette azt is, hogy az egyház elindította hatodik kommunikációs programját, amelyben a "Krisztust hirdetjük mindenkinek" üzenetet népszerűsítik a közterületeken és a sajtóban. Mint mondta, plakátokon, tévé- és rádióhirdetésekben jelenik majd meg ez a szlogenjük. A püspök ismertetése szerint a korábbi kommunikációs programmal kapcsolatos vizsgálat azt mutatja, hogy ez a kommunikációs forma nagyon hatékony, minden más reklám eredményességével szemben jobb eredményeket tud felmutatni.

Veres András közölte: a korábbi kampányok eredményességi mutatói - például, hogy hányan emlékeznek a szlogenre, hányan tudják felidézni a képet - lényegesen jobbak, mint egy-egy kereskedelmi árucikk esetében. Hangsúlyozta, hogy ezzel a módszerrel a széles társadalmat is meg tudják szólítani, nem csak a hívőket. Elmondta: ugyan az első évben szokatlannak találták a hívek ezt a kommunikációs formát, azonban azóta már megkedvelték és minden évben várják, mi lesz az új üzenet. Veres András szólt arról, hogy világszerte növekszik a búcsújárók száma, és már egész évre kiterjed a búcsújárások ideje, mert könnyebben tudnak közlekedni az emberek.

Tájékoztatása szerint a Püspöki Konferencia nemzeti szentéllyé nyilvánít két régi búcsújáróhelyet: Máriapócs már bemutatta az alapszabályát, így már ki is nevezték nemzeti kegyhellyé, Mátraverebély-Szentkút esetében pedig már csak a szabályzat benyújtására várnak. A püspök közölte, hogy alapítványt hoznak létre a Magyar Katolikus Egyház 1945 utáni történetének kutatására. Beszámolt arról is, hogy a konferencia a Mindszenty Alapítvány vezetőivel tartott egyeztetés után pertársaságra lép Mindszenty József hercegprímás boldoggá avatásának ügyében. Az egyházi peres eljárásban való részvétellel a püspöki konferencia hathatósabban tudja majd az ügyet előrébb vinni - mondta. Elhangzott, hogy a négy történelmi egyház hétfőn közös sajtótájékoztatót tart a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban felmerülő problémákról. Újságírói kérdésre, a költségvetési vita kapcsán Veres András közölte: "mi többszörösen kerestük kormányzati személyekkel az ügynek a megoldását, hiszen hisszük azt, hogy ez nem szolgálja senkinek a javát (...), hiszen nem szabad egy társadalomban hívő és nem hívő között megkülönböztetést tenni." Hozzátette: "nem jó az egész társadalom számára, hogy egy ilyen vita kialakult, én abban bízom, hogy a törvényhozók (...) mégis egy bölcsebb belátásra fognak jutni, és az esélyegyenlőséget, vagyis az egyenlő finanszírozás elvét meg fogják valósítani". A sajtótájékoztatón bemutatták a Püspökök könyve című most megjelent kötetet is, amelyben a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjai, azaz huszonegy püspök atya vall életéről, hivatásáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek