Egymilliós ajándék a székely gyermekeknek
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adventi kampányának részeként december 3-án 245 székelyföldi árvízkárosult gyermek számara oszt ajándékcsomagot. Az ajándékokat Lévai Anikó és Lehel László adja át.
Dátum: 2005-12-02 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:25.985469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adventi kampányának részeként december 3-án szombaton, 245 székelyföldi árvízkárosult gyermek számara oszt ajándékcsomagot. Az 1 millió forint összértékű ajándékot dr. Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László a Segélyszervezet igazgatója személyesen adja át a hodgyai, bikafalvai, farcádi és siménfalvi gyermekek számára.
A csomagok többek közt édességet, kakaót, szaloncukrot, gyümölcsöt, hócsúszkát és társasjátékokat tartalmaznak. Az ajándékcsomagok átadása mellett az árvízkárosult hodgyai óvoda és iskola alapkőletétére, valamint a Siménfalván újjáépített házak átadására is sor kerül a nap folyamán.
orbanviktor.hu - fideszfrakcio.hu