Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határon túli magyarok a Fideszben

A határon túli magyarok közül tizenöt vajdasági és egy, a Partiumból származó magyart fogadott tagjai közé a Fidesz pénteken Mórahalmon. A Fidesz legutóbbi kongresszusán döntött arról, hogy határon túli magyarok is a tagjai lehetnek - mondta az ünnepséget megelőzően Németh Zsolt.


Dátum: 2005-12-02 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:27.473308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt hozzátette: a párt ezzel a gesztussal igyekszik orvosolni a határon túli magyarok körében a kettős állampolgárságról szóló népszavazást követően erősödő kiábrándultságot. A Fidesz helyi szervezeteibe belépő külföldi állampolgárok a párttörvénynek megfelelően nem választhatók párttisztségre, de elmondhatják véleményüket, részt vehetnek a munkában - közölte az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A Fidesz egyelőre nem alkotta meg a határon túli tagok felvételének módját szabályozó rendeletét, ezért minden egyes esetben a párt országos elnöksége dönt - mondta a politikus. A további tagok felvételéről a politikus kifejtette: örülnénk annak, hogyha gátszakadás következne be, hiszen az azt igazolná vissza, jó úton jár a Fidesz nemzetpolitikája. Hozzátette: ez ösztönzést adna a pártnak, hogy a jövőben is kezelje hangsúlyosan a határon túli magyarok kérdését.

Németh Zsolt elmondta, a Fidesz kikéri a legitim határon túli magyar szervezetek véleményét a külhoni magyarsággal kapcsolatos alkotmánymódosításról. A kormány megfogalmazta alkotmányos javaslatról a határon túli magyar szervezetek véleményének kikérésével fogjuk megfogalmazni álláspontunkat - mondta a politikus. A Fidesz azt várja a kormányfőtől, hogy az alkotmánymódosítással kapcsolatban hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, ahol konszenzusos döntés születhet a kérdésben - közölte Németh Zsolt.

A XI. kerületi Fidesz szervezet októberi csoportgyűlésén már vett fel tagjai közé határon túli magyarokat. A Fideszhez akkor három kárpátaljai magyar csatlakozott.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek