Utolső vagyontárgyait adja el Balassagyarmat
Koncepciótlan és felelőtlen vagyongazdálkodás folyik Balassagyarmaton - mondta Medvácz Lajos önkormányzati képviselő a Kábel TV Kft. eladásáról tartott sajtótájékoztatón. Az önkormányzat három év alatt egymilliárd forintnyi vagyont értékesített, s ebből csak 570 millió forint értékű beruházást tud felmutatni. Az elmúlt három évben a kormányzat és a városvezetés hatékony munkájának köszönhetően Balassagyarmat nincstelen településsé vált.
Dátum: 2005-12-02 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:27.779178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csach Gábor a Fidesz helyi elnöke ismertette a jelenlegi önkormányzat vagyongazdálkodásának fő mutatóit. Ezekből kiderült, hogy üzletrészek, részvények, kötvények és telkek értékesítéséből a jelenlegi önkormányzat egymilliárd forintos bevételre tett szert, miközben a befejezett, vagy megindult beruházások mindössze 570 millió forintot tesznek ki, hiszen a kórház rekonstrukció 1,5 milliárdos második üteme, és a 300 milliós buszpályaudvar még nem kezdődött el. Összehasonlításként az előző Fidesz vezette városvezetés mérlegét is megvonta. Az 1998-2002 közötti önkormányzat mindössze 390 milliós vagyont értékesített, s cserébe a 2,5 milliárdos kórház rekonstrukciót és a 800 milliós elkerülő utat nem számolva is 3,7 milliárd forint értékű beruházást vitt véghez. Vagyis összehasonlíthatatlan a két menedzsment hatékonysága.
- Ehhez hozzá kell vennünk, hogy az előző városvezetés egymilliárdnyi értékesíthető vagyont hagyott utódaira, a mostani pedig hitelek átütemezésén túl lényegében semmit. Az ajándékba kapott örökséget és így a város jövőjét is felélte - mondta Csach -. A probléma kettős. Hála a Medgyessy-Gyurcsány kormányok hathatós segítségének a város puszta működtetése, a bérek állam helyetti kifizetése a fejlesztési bevételekből is komoly elvonást eredményeztek. A kormányzat jelenleg minősíthetetlen módon finanszírozza alul az önkormányzatok feladatait. 2003-ban 359 millió, 2004-ben 481 millió volt a működési hiány az év végén. Az önkormányzatnak folyamatosan százmilliós tartozása, s többmilliós 60 napon túli tartozása van szállítói felé. A jövő év pedig még sanyarúbbnak ígérkezik. A másik gond az a kapkodás, mely az önkormányzatban folyik három év eltelte után is.
Medvácz Lajos a Kábel TV eladása kapcsán ismertette a Fidesz-MDF önkormányzati képviselő csoport álláspontját. Szerinte csak akkor tudja a jelenlegi városvezetés lemosni magáról a vagyonherdálás vádját, ha hosszú távon kezd el gondolkodni, s az eladott vagyontárgyak bevételéből az utókornak is félretesz. Ellenkező esetben a választási kampány heve elemészti az utolsó szabad garast is a városban. Köztudott, hogy november 14-én, a FiberNettel történt adásvételi szerződés aláírásának napján Lombos István bejelentette a sajtóban, hogy mire kívánják fordítani a befolyt 410 millió forintot. Kiderült, hogy idén a folyamatban lévő beruházások - műfüves focipálya, utak, intézményi felújítások - előfinanszírozására fordítják a pénzt. Az ezen beruházások teljesítése után befolyó állami támogatásokból - melyek összege nem éri el a 300 millió forintot - pedig fejlesztési hitelek kiváltását és újabb beruházások önrészét kívánják biztosítani.
- Koncepciótlan és felelőtlen vagyongazdálkodás folyik a városban, hiszen olyan beruházásokat finanszíroznak az újonnan pluszként érkező privatizációs bevételekből, amelyekhez a tervezéskor állítólag biztosítva voltak a források - mondja Medvácz Lajos. - Az előfinanszírozás egyben azt is jelenti, hogy az önrészeket is ebből finanszírozza a város, vagyis olyan beruházásokat, melyben az idei költségvetés év eleji elfogadásakor adottak voltak a források, és akkor még szó sem volt a Kábel TV Kft. eladásáról. Köztudott, hogy a Kábel TV Kft. értékesítését nagy hibának tartjuk. Szakmailag ez felesleges volt, hiszen állami források bevonására lett volna lehetősége a városnak, de az eladás is fejetlenül történt. Több mint 40 millió forint készpénz ragadt a cégben, hiszen sem a 2004-es eredményről, sem az idei nyereség felhasználásáról nem döntött a testület. Vagyis a vételár tulajdonképpen csak 360-370 millió forint volt. A FiberNet 410 milliós vásárlását és 190 milliós tervezett fejlesztését, vagyis 600 millió forintot pedig az előfizető gyarmatiaknak kell majd megfizetniük. A kapkodás és a választások közeledte miatt elhatalmasodó kampányláz miatt az alábbiakra kérjük a városvezetést. A jelenlegi önkormányzat ne adjon el több vagyont! Kezdjen végre hosszú távon gondolkodni: a privatizációs bevételből hagyjon a jövőnek, az utód önkormányzatoknak is! Ne forgasson vagyont a működésbe! Ennek szellemében 200 millió forintot különítsen el a város pályázati önrészekre beruházási tartalék címén, melynek felhasználását ne a kampánycélok, hanem több ciklusra szóló célok vezessék. A magántőkét bevonó, rendkívül drága PPP helyett önerős beruházásokban, Uniós pályázatokban gondolkodjunk. 60 millió forintot tervezési feladatokra fordítsunk, elsősorban a Főtér, a Sétáló utca és az Óváros kivitelezési terveire. 60 millió forintot a 2004-es fejlesztési hitel kiváltására fordítsunk. 40 millió forintot a Panelprogramra, illetve műemléképületek felújítására, 50 millió forintot pedig játszóterek, járdák építésére fordítsunk. Nagyon fontos, hogy e nem várt, nem tervezett vagyontárgy értékesítéséből befolyt összeget ne nyelje el a költségvetés. Hiszen ezen túl is komoly fejlesztési bevételekhez jut a város. Felvállalt vagy félbemaradt beruházásait ne a Kábel TV Kft. privatizációjából végezze el a városvezetés. Például az új buszpályaudvar megépítését, a régi átalakítását, a Nyírjes rekonstrukciójának befejezését, a Szabó Lőrinc iskola tantermeit korábbi vállalásai alapján valósítsa meg - zárta sajtótájékoztatóját Medvácz Lajos.
Noha a bizottsági üléseken még vitát ígértek a városvezetők a privatizációs bevételek felhasználásáról, ám a testületi ülésen erről már szó sem esett, mondván, a jövő évi költségvetés tárgyalása még odébb van.
Városi újság - fideszfrakcio.hu