A baráti kapcsolatok erősítését sürgette a német kancellár és a lengyel kormányfő
A két ország közötti baráti kapcsolatok fenntartását és erősítését sürgette pénteken Varsóban Angela Merkel német kancellár és Kazimierz Marcinkiewicz lengyel miniszterelnök. Merkel, aki néhány órás bemutatkozó látogatásra érkezett a lengyel fővárosba, előzőleg Lech Kaczynski megválasztott lengyel elnökkel tárgyalt.
Dátum: 2005-12-02 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:28.938960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két újonnan választott kormányfő első találkozóját követő sajtóértekezleten a vendéglátó Kazimierz Marcinkiewicz hangsúlyozta: a két új kormány hivatalba lépésével új fejezet kezdődhet a két ország közötti kapcsolatokban. A lengyel miniszterelnök utalt arra, hogy a tárgyalásokon érintették az elüldözöttek tervezett központjának vitatott kérdését. Ezzel összefüggésben Marcinkiewicz úgy fogalmazott, hogy a jövő csakis a múlt igazságos megítélésének alapján építhető fel.
A két ország közötti másik vitatott témával, a balti-tengeri olajvezetékkel kapcsolatban Angela Merkel kijelentette, hogy ezzel összefüggésben a két ország képviselőiből munkacsoportot hoznak létre.
Előzetes értesülések szerint a tárgyalásokon érintették a 2007-2013. közötti uniós költségvetés kérdését és Lengyelországnak az unión belüli szerepét.
A német-lengyel viszonyt hónapok óta megterheli az Oroszország és Németország között, Lengyelország megkerülésével építeni tervezett balti-tengeri olajvezeték ügye, illetve azok a - német kormány által nem támogatott - tervek, hogy Berlinben létrehoznák az elüldözöttek központját.
A német kancellár közvetlenül a látogatás előtt kijelentette, hogy nagy súlyt helyez varsói tárgyalásaira. Jelezte, hogy az a válság, amely az uniós alkotmánytervezet franciaországi és hollandiai elutasítása után az Európai Unióban beállt, csakis az unió összes tagjának - nagyoknak és kicsiknek - közös erőfeszítésével küzdhető le. Kijelentette, hogy Németország jó és stratégiai kapcsolatokra törekszik Oroszországgal, de ezt nem "a lengyelek feje fölött akarja végrehajtani". Mint mondta, a Németország és Oroszország közötti jó kapcsolatok nem állhatnak szemben a német-lengyel kapcsolatokkal.
A német nagykoalíciós kormány elnökét elkísérte Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, lengyel részről pedig Stefan Meller külügyminiszter vesz részt a megbeszéléseken.
Merkel a Fakt című lengyel napilap pénteki számában megjelent interjúban a német-lengyel kibékülést a második világháború utáni közös történelem egyik legfontosabb vívmányának nevezte. A kancellár azt is elmondta, hogy az új német kormány további három évvel meghosszabbítja a lengyel munkavállalókat érintő munkapiaci korlátozásokat, tekintettel a krónikus németországi munkanélküliségre. Jóllehet Merkel a lengyel nyilvánossághoz szólt, a korlátozásokat az összes új EU-tagállam munkavállalóira kiterjesztik - közölte egy német illetékes.
Lengyelország kilenc másik országgal, köztük Magyarországgal együtt 2004 májusában csatlakozott az EU-hoz. A régi tagállamok többsége ahhoz a feltételhez kötötte a csatlakozást, hogy az új tagok még legalább két évig csak korlátozottan élhetnek az unióban szokásos munkavállalói joggal. A kétéves időszak jövő májusban jár le, melyet az érintett országok további három évvel meghosszabbíthatnak.
MTI - fideszfrakcio.hu