Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kivégzéssel fenyegetőznek az iraki túszejtők

Túszaik kivégzésével fenyegetőztek az Irakban egy hete elrabolt négy külföldi fogva tartói, ha december 8-ig nem engedik szabadon az iraki és amerikai börtönökben őrzött valamennyi foglyot - jelentette pénteken az al-Dzsazíra katari televízió, amely egy videofelvételből is sugárzott részleteket.


Dátum: 2005-12-03 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:32.248284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberrablók december 8-ig adtak határidőt az iraki és az amerikai kormánynak, hogy követelésüknek eleget tegyenek - közölte az al-Dzsazíra, amely a videofelvétellel együtt eljutatott közleményből idézett. Az al-Dzsazíra szerint a túszejtők "az iraki belügyminisztérium és a megszállók börtöneit" (közöttük a dél-iraki Camp Bucca fogolytábort és a Bagdad melletti Abu Graib börtönt) említették.

Az 54 éves amerikai Tom Foxot, a 74 éves brit Norman Kembert, és két kanadai állampolgárt, a 41 éves John Loneyt és a 32 éves Harmeet Singh Soodent, a Keresztény Béketeremtő Csoportok elnevezésű humanitárius szervezet munkatársait múlt szombaton rabolta el Bagdadban egy eddig ismeretlen, magát az Igazság Kardjainak Brigádjaként emlegető csoport.

Az al-Dzsazíra bemutatott a videofelvételből is részleteket, ezen először a két kanadait lehetett látni étkezés közben, majd az amerikai és a brit állampolgár beszélt a kamerába, de a hangjukat nem lehetett hallani.

A túszok felszólították az amerikai és a brit kormányt, vonják ki csapataikat Irakból - állt a felvételhez mellékelt közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek