Takarítócég kapott értékbecslő munkát
A Honvédelmi Minisztérium (HM) 70 millió forintot fizet ki értékbecslésre egy "biztonsági takarítással" foglalkozó cégnek. A szaktárca állítása szerint a társaság a legolcsóbb ajánlatot nyújtotta be a honvédségnél feleslegessé vált ingóságok felmérésére.
Dátum: 2005-12-03 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:33.148304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hetvenmillió forintot fizet ki a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatala értékbecslésre egy olyan társaságnak, amely a cégismertetője szerint főként takarítással foglalkozik - tudta meg a Magyar Nemzet. A cégnek hivatalos közlések szerint a magyar állam tulajdonában és a HM vagyonkezelésében lévő, a "honvédelmi célra feleslegesnek minősített ingó tárgyi eszközök és készletek" értékét kell meghatároznia a több tíz milliós összegért.
A Pajzs Biztonságvédelmi és Üzemeltető Rt. a megbízatást több cég elől nyerte el, köztük olyan szakmailag elismert, komoly referenciákkal rendelkező, vagyonkezeléssel és felszámolással foglalkozó társaság elől, mint a Mátraholding Rt. A nyertes cég vezérigazgatóját tegnap nem sikerült elérni. Vezetőjétől arról szerettünk volna érdeklődni, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkeznek a honvédelemből kivont eszközök értékbecslésében, mivel a társaságuk honlapján a hulladékgazdálkodás mellett főtevékenységként a "biztonsági takarítás", a kertészeti tevékenység, az üzemeltetés és a karbantartás szerepel.
A nyertes Pajzs Rt. egyébként egy tulajdonosi cégcsoportban működik a Paizs 07 Rt.-vel, amely az egyik legnagyobb összegű szerződést köthette meg a minisztérium tulajdonában álló HM EI Rt.-vel a honvédségi objektumok őrzés-védelmére, amelyre egy keretszerződés értelmében közel hatmilliárd forintot költenek.
MTI - fideszfrakcio.hu