Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román államfő nemet mondott a székelyföldi autonómiára

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arra kérte az államfőt, hogy nemzetközi részvétellel szervezzen tárgyalásokat az eurorégiónak tekinthető Székelyföld területei autonómiájának törvény általi újraalakításáról. Traian Basescu román államfő elutasította a kérést.


Dátum: 2005-12-03 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:35.620509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Traian Basescu politikai túlkapásnak minősítette, hogy a koszovói helyzet megoldására tett javaslatát székelyföldi szervezetek Székelyföld autonómiájának megteremtésére is alkalmazhatónak tartják. Az államelnök november végi párizsi látogatása alkalmából azt javasolta a francia elnöknek, hogy határmódosítás nélkül Koszovó kapjon autonómiát, saját intézményi struktúrát állíthasson fel. Erre az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség háromszéki szervezete, majd országos elnöksége is úgy reagált, hogy az államfő rávilágított arra, amit a székelyföldi magyarok régóta kérnek.

Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra kérte az államfőt, hogy nemzetközi részvétellel szervezzen tárgyalásokat az eurorégiónak tekinthető Székelyföld területei autonómiájának törvény általi újraalakításáról.

Először csak Traian Basescu tanácsadója hárította el a felvetést, amikor azonban megjelent a Székely Nemzeti Tanács elnökének levele, a román államfő újságírók kérdésére rövid nyilatkozatot adott. Kijelentette, hogy másodszor is felkéri Csapó Józsefet, olvassa el figyelmesen Románia törvényeit és alkotmányát.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek