Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány nem tekint partnerként a fiatalokra

Sajnálatos, hogy ma olyan kormánya van az országnak, amely nem tekint partnerként a fiatalokra. Az elmúlt 3.5 évben tapasztalatlanságukkal gyarapították a jövő nemzedékének problémáit. Csak remélni tudjuk, hogy az elkövetkezendő fél évben nem sodorják még nehezebb helyzetbe a fiatalokat - írja közleményében Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke.


Dátum: 2005-12-03 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:38.048950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon folyamatosan nő a pályakezdő munkanélküliek száma. Folyamatosan nő azoknak a fiataloknak a száma, akiknek kilátástalan a holnap.

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány nem teljesítette ígéreteit: nem lett ingyenes a jogosítvány, nem lett ingyenes utazás és nem csökkent a diákhitel kamata sem. Egyértelmű tehát, hogy a fiatalok változást akarnak. Változást akarnak, ugyanis az ifjú nemzedék problémáival kapcsolatban érzéketlen Medgyessy-Gyurcsány-kormány ahelyett, hogy a fiatalok helyzetének javításán dolgozna, mindig arra keresi a választ, hogy mit miért nem lehet megcsinálni.

Szijjártó Péter

elnök

Fidelitas

Budapest, 2005. december 3.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek