Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A blöffölés és a dilettantizmus szocialista programja

A kormány új száznapos programja "a Fidesz programjának blöffökkel tarkított, szakmailag dilettáns módon összetákolt utánzata". Erről Áder János nyilatkozott az MTI-nek, annak kapcsán, hogy a kormány újabb száznapos programot hagyott jóvá pénteki ülésén.


Dátum: 2002-09-20 20:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:33.656008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz politikusa elmondta: pártja választási programjában szerepelt az új lakás építése esetén a gyermekek után járó kedvezmény jelentős emelése.

Utalt rá, hogy a kedvezmény egy gyermek esetén 1 millióra, két gyermek esetén 2 millióra, három gyermek esetén 3 millióra nőtt volna.

A politikus megfogalmazása szerint a kormány a gondolat lényegét átvette, de jelentősen kisebb összeget kíván kedvezményként biztosítani.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevezetésével kapcsolatban a frakcióvezető aláhúzta: az MSZP korábban azt ígérte, hogy ezt az adózási formát egymillió vállalkozó veheti majd igénybe. - Most pedig ott tartunk, hogy jó, ha 15-20 ezer vállalkozó élhet ezzel a lehetőséggel - húzta alá.

Ugyancsak "a más tollával való ékeskedés" bizonyítékaként említette Áder János, hogy a Medgyessy-kormány annak a PHARE- támogatásnak a jelentős igénybevételével kíván száz rossz állapotú általános iskolát felállítani, amely összegre még a polgári kormány pályázott, anélkül, hogy ezt a tényt megemlítenék.

A múzeumok látogatásának most meghirdetett programja sem új keletű a Fidesz frakcióvezetője szerint.

Elmondta, hogy a polgári kormány még két évvel ezelőtt fogadott el rendeletet arról, hogy az iskolások ingyen utazhatnak és látogathatják az Országházat, a Szent Koronát és a Millenáris Parkot és a Terror Házát. A politikus úgy látja, a program most szűkíti ezt a kedvezményezetti kört.

Jelezte, hogy szintén a Fidesz választási programjában szerepelt a nagyszülők gyes-igénybevételi joga.

A frakcióvezető aláhúzta: míg ennek a programnak a mentén egymillió forinttal kívánják elősegíteni a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztését, a polgári kormány e célra az elmúlt évben 53 millió forintos keretet biztosított.

Áder János szerint fel kell vetni a kérdést, hogy mit kíván tenni a Medgyessy-kormány a magyar kis- és középvállalkozások, a gazdák és a magyar bérek versenyképességének javítása érdekében.

- Egyik kérdés kapcsán sem lehet egy gondolatot olvasni ebben az anyagban - szögezte le a frakcióvezető.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek