Országos küldöttközgyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) országos küldöttközgyűlésén korrekciókat hajtott végre a kamara etikai kódexén, amely így figyelembe veszi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)kifogásait - közölte Éger István, a testület elnöke szombaton Budapesten.
Dátum: 2005-12-03 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=47496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:51:38.939186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A küldöttközgyűlés után tartott sajtótájékoztatón az elnök elmondta: a GVH kifogásolta, hogy a kódexnek az orvosi tevékenység reklámozásával kapcsolatos elemei a gazdasági versenytörvénybe ütköznek.
A közgyűlése eleget tett a szükséges módosításoknak - fűzte hozzá Éger István, hangot adva azonban azon véleményének, hogy a gyógyítás nem lehet versenykérdés és az "esztelen" verseny nem tesz jót az egészségügynek.
Éger István bírálta azt a jogszabálytervezetet, amely többletforrásokhoz juttatná az orvosokat, ha költséghatékonyan rendelnek a jövőben gyógyszereket.
A magánorvosok vényírási jogosultságáról szólva sajnálattal állapította meg, hogy egyelőre nem történt semmi a korlátozások visszavonásáért, holott az idő sürget.
Októbertől egy kormányrendelet megszüntette a magánorvosoknak azt a lehetőségét, hogy 90 vagy 100 százalékkal támogatott készítményeket írjanak fel. Éger István ezzel kapcsolatban két hete megbeszélést kezdeményezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki közölte, hogy várhatóan januárban módosítják a rendeletet, és újra felírhatnak kiemelt támogatású készítményeket a magánorvosok.
MTI - fideszfrakcio.hu